Újjáélesztik a régi hagyományt – súlyemelő edzőterem nyílt Vajszlón
 
 
Hivatalosan is átadták az edzőtermet, mostantól Vajszlón is várják a súlyemelés iránt érdeklődő fiatalokat. A kezdeményezést elindító Gyurkovics Ferenc azt mondja, a sport nem pusztán cél, hanem egyúttal kiváló eszköz ahhoz, hogy nagybetűs embereket neveljenek, akik helyes értékrend szerint élnek, helyes életmódot követnek.
 
 
 
Vajszlón komoly hagyománya a súlyemelésnek, hiszen Id. Martin Jenő a vajszlói súlyemelés élő legendája: 1959-ben kezdte a sportot, a 60-as években ifjúsági válogatott súlyemelőként több országos versenyen vett részt, és ma is élete része a sport.
  •  Ma is sportszerűen élek, időben kelés, időben fekvés, edzés, rendes étkezés, igyekszem karban tartani magam és a fiamat is beavattam a súlyemelésbe, ő is versenyzett, ma edzőként dolgozik.
 
Gyurkovics Ferenc olimpikon, a Magyar Súlyemelő Válogatott Szövetségi kapitánya a megnyitón elmondta, már több éve tervezik, hogy újra nyitnak az Ormánság felé. Egy pályázatnak köszönhetően az elmúlt hónapokban új lendületet kapott ez a terv.
 
  • Olyan rendszert építünk, amelyben a súlyemelést eszközként használva „embereket” nevelünk, akik tudnak célokat kitűzni és azokért küzdeni. Helyes értékrend szerint élnek, helyes életmódot követnek. Egyaránt fontosnak tartjuk az oktatást és az edzést, hiszen egymást nagyban segítik. Ezért szorosan együttműködünk az oktatási intézményekkel. A legfontosabb szakmai partnerünk a Pécsi Tudományegyetem.
 
A szakemberek szerint a súlyemelés előnye, hogy alapsportág, az egyénen múlik, hogy mi lesz belőle, sok edzéssel bármilyen célt elérhet. Nagy Csaba megyei elnök üdvözölte a kezdeményezést, amit sporteszközökkel is támogatott.
 
  • Köszönjük  ezt a sportmissziót, amelynek keretében az ország egyik leghátrányosabb területén tudjuk támogatni a diákok sportolását. A Baranya Megyei Önkormányzat is nagy súlyt fektet a diáksport támogatására, hiszen mi magunk is úgy gondoljuk, hogy a súlyemelés újabb kiváló sportág ahhoz, hogy minél több fiatalt tudjunk sportolásra és az egészséges életmódra ösztönözni.
 
A vajszlói edzőterembe 8 éves kortól várják a gyerekeket, kezdetben hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken. Az edzéseket ifjabb Martin Jenő tartja.