Tovább szemezgetett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség által elrendelt független vizsgálattal megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren nemrég publikált jelentéséből a Blikk, amely azt írta, Aján Tamás, a szervezet áprilisban lemondott elnöke a vádak szerint 623 ezer dollárért (190 millió forintért) vehetett szavazatokat hatalma megszilárdítására.

Ajánt januárban a német ARD dokumentumfilmje sikkasztással és doppingesetek fedezésével gyanúsította meg, a botrány pedig azóta csak tovább dagadt. A McLaren-jelentés szerint Aján 10,4 millió dollárral (3,1 milliárd ft) nem tud elszámolni, a legutóbbi két tisztújító közgyűlésen pedig elképesztő módszerekkel jutott szavazatokhoz.

A szövetség pénzügyeiről állítólag egymaga rendelkező Aján összesen 623 ezer dollárt (190 millió ft) költhetett újraválasztására.

A 2013-as moszkvai közgyűlésen 405 ezer dollárnyi (123 millió ft), a 2017-es bangkoki tisztújítás során 218 ezer (67 millió ft) készpénz állt rendelkezésére McLarenék szerint, ennek nagy része a szavazatvásárlást fedezhette.

Miután Ajan másodszor is legyőzte az olasz Antonio Ursót, a szövetségi tagok állítólag egy bangkoki szállodai folyosón álltak sorba, hogy az IWF első alelnökétől, Intarat Yodbangtoey vezérőrnagytól átvegyék az 5 és 30 ezer dollár (1,5 és 9 millió Ft) közötti kenőpénzt tartalmazó borítékokat.

Ajan 2017-ben egyes afrikai és ázsiai szövetségekkel kötött megállapodással biztosította elnökségét, olyanokkal, akik előtte vele szemben álltak

– olvasható a jelentésben.

Bangkokban a megvesztegetni kívánt, bizonytalan elnökségi tagokat a többi szavazótól elkülönítve helyezték el egy ötcsillagos hotelben, és a választások reggeléig karanténban tartották őket, hogy megakadályozzák, nehogy az utolsó pillanatban megváltoztassák a szavazatukat.

Hogy teljesen biztosra menjenek, minden szavazat jó helyre megy, emlékeztetőt is küldtek a megvesztegetett tagoknak, jelezve, ki az a nyolc vezető beosztású személy, akire szavazniuk kell. Ezen kívül a „VOTE” (szavazat) elnevezésű utolsó oszlopban nyomtatott X-et helyeztek el az egyes jelöltek nevei ellen.

A bizonyítékokat állítólag Aján vejének, Ádámfi Attila főigazgatónak a számítógépén is megtalálták.

Forrás: 24.hu