2022. május 14-én szombaton került sor a ZTE Súlyemelő Klub szervezésében az 52. Göcsej Kupa kiemelt egyéni súlyemelő versenyre Zalaegerszegen a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban. Az immár több mint fél évszázados nagy hagyományokkal rendelkező kupasorozatot Dr. Muhoray Árpád az MSSZ Masters Bizottságának elnöke, a ZTE igazolt korelnök masters versenyzője nyitotta meg. Átadta a jelenlévőknek Dobos Imre úr, az MSSZ elnöke jókívánságait, emlékeztetett a súlyemelő sport zalaegerszegi 1965-ös megalapítására, és Göcsej Kupa versenysorozat elindítására az ez évben 80. születésnapját ünneplő Vörös Zoltán, a ZTE SK örökös tiszteletbeli elnöke által. Köszöntötte a versenyzőket, a sportvezetőket, érdeklődőket, a jelen lévő olimpikonokat, Márkus Erzsébetet, Csengeri Kálmánt, Takács Mária főtitkárt, világbajnokot és Haragos Attila szövetségi kapitányt. Felhívta a figyelmet a Göcsej Kupa választott idejére, ami összefüggött azzal, hogy Zalaegerszeg Megyei Jogú Város előző nap ünnepelte létrejöttének, első írásos emlékének 775. éves évfordulóját, és javasolta, hogy élvezzék e szép dunántúli város vendégszeretetét.

A versenyre eljöttek számosan a zalaegerszegi közélet szereplői, sportbarátai és ZTE korábbi versenyzői.

A magas színvonalú versenyen 8 egyesület, a Fehérvár Rugby Club, a Haladás VSE, a Kisbér VSE, a Körmendi Impulzus SE, a Pécs SE, a REAC SISE, a Tatabányai SC, a Veresegyházi FSK és a házigazda ZTE SK versenyzői léptek dobogóra, akiknek teljesítményét elismerően tapsolta meg a sokszor a közönség.

A versenybíróság tagjai Dr. Muhoray Árpád, Gyűrűs Barbara, Nagy Péter, Takács Tamás, Papp Péter, versenytitkárok: Lőrinc István és Bányai József voltak.

Az egyéni versenyen a súlycsoportok helyezett versenyzői érem díjazásban részesültek. A színvonalas küzdelmek után az elért  pontszámok alapján a legeredményesebb 3 női és 3 férfi versenyző részesült „Göcsej Kupákban”.

Göcsej Kupa Női eredmények:

  1. Vencel Andrea Körmendi Imp. SE 101,2784 pont
  2. Takács Szelina Haladás VSE 82,1502 pont
  3. Trasszer Vivien Pécs SE 63,8012 pont

Göcsej Kupa férfi eredmények:

  1. Stavarsz Ádám Tatabányai SC 311,6696 pont
  2. Papp Géza Haladás VSE 245,6490 pont
  3. Bunász Gábor REAC SISE 220,5759 pont

Az érmeket, elismeréseket Takács Tamás a ZTE SK elnöke, valamint Dr. Muhoray Árpád a versenybíróság elnöke adták át.

Összességében a résztvevők véleményét is tükrözve elmondható, hogy egy jó szervezett versenyt láthattunk, a terem az előírásoknak megfelelően lett berendezve, az orvosi ügyelet, a büfé, az öltözők, a bemelegítő helyiség rendelkezésre álltak, sérülés, óvás nem volt, a versenyzőket végig a nagy küzdeni akarás jellemezte.

A kiemelt verseny megrendezését Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyar Súlyemelő Szövetség támogatta anyagilag.

Dr. Muhoray Árpád