Pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta Mitykó Veronika azzal, hogy aranyérmes lett a súlyemelők albániai utánpótlás Európa-bajnokságán, az U23-asok 81 kilogrammos kategóriájában, ahol az összetett mellett a szakítást is megnyerte, míg lökésben ezüstöt érdemelt ki.

Heten mérlegeltek a 23 éven aluli nők 81 kilós súlycsoportjában a durresi kontinensviadal vasárnapi versenynapján, és már az első fogásnemben kiderült, hogy magyar diadalpercek következnek az albán nagyváros Ramazan Njala levű sportcsarnokában. Mind a hat vetélytársnője befejezte ugyanis fellépését, amikor Mitykó Veronika nyitógyakorlatára bejelentkezett. Meg sem kottyant neki a 92 kiló, amivel rögtön Európa-bajnokká avanzsált, majd még rátett eredményére, a 95 és a 98 kilogrammos kolonccal is elbánva.

Mitykó Veronika három Eb-érmet, benne két aranyat hoz haza Albániából  •  Forrás: utanpotlassport.hu

Lökésben sem adta alább három kifogástalan gyakorlatnál, a 104 után a 108 és a 110 kilót is leküzdve. Legfőbb riválisa, a szlovák Nikola Senicova ugyan 111 kilóval ebben a fogásnemben elébe került, s elorozta az újabb aranyat, összetettben azonban Mitykó hat kilogrammos előnnyel, 208 kilós egyéni csúccsal söpörte be az Európa-bajnoki címet.

Ráadásul jelentősen előrelépett tavalyhoz képest is Bökfi János tanítványa. A 22 éves békéscsabai kiválóság 2021-ben – két kategóriával lejjebb, 71 kg-ban – egy érmet tudott kiharcolni magának, akkor szakításban lett övé az Eb-bronz.

Mostani sikerét az érte itthonról szorító mestere nemcsak remélte, de egyenesen várta is, mert tudta, hogy Veronika kiváló erőben indult útnak Albániába.

„Engem nem lepett meg a teljesítménye, az Európa-bajnoki győzelmére kifejezetten számítottam, mert az edzéseken már mutatta, hogy felfelé ível a formája. Hogy két aranyat és egy ezüstöt ért a hat remek fogása, természetesen boldoggá tesz, hiszen ez az eddigi legnagyobb sikere azóta, hogy nyolc éve elkezdtük a közös munkát” – nyilatkozta honlapunknak Bökfi János.

Forrás: utanpotlassport.hu