Súlyemelés: fiatal felnőttbajnokokból sem volt hiány
2021. november 8. hétfő
A magyar súlyemelés néhány „nagy örege” – finomabban fogalmazva: sokat tapasztalt képviselője – az erőviszonyoknak megfelelően nyert kategóriájában, a súlycsoportok zömében azonban a fiatalok domináltak a hétvégi felnőtt országos bajnokságon, a Tatai Olimpiai Központban.
Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu •
A szombat-vasárnapi súlyemelő ob-n egyebek mellett tizenkét – kivétel nélkül az ifjabb korosztályhoz tartozók által jegyzett – magyar csúcs jelezte, hogy a hazai utánpótlás egyre inkább „szót kér”, mind nagyobb részt vállal a sportági sikerekből, a legjobbaknak pedig nemzetközi összevetésben sem kell szégyenkezniük eredményeik miatt.
„A fiatalok remekeltek és bejött a várva várt nagy csata is női 71 kilogrammban, ahol a 17 éves, ifjúsági világbajnoki hatodik Szalai Lili lökésben megverte a nagyobb sztárokat, az összetett győztes, 27 éves Jung Beátát és a másodikként végzett, 21 esztendős Mitykó Veronikát is, aki az idei felnőtt Eb-n szakításban negyedik volt” – bocsátotta előre összegzésében Dobos Imre, a honi sportági szövetség elnöke. Hozzátette: nagyon sok tehetség van a magyar súlyemelésben, és egyre inkább jön föl az új generáció. Az országos bajnokságon is több olyan ifjú versenyzőt látott, akik közül reményei szerint néhányan már a 2024-es párizsi olimpiára be fognak érni, s vannak, akik nagy valószínűséggel a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékokra, vagy éppenséggel az ifjúsági olimpiára készülhetnek, mert rendkívül ügyesek, megvan bennük a kellő talentum.
Fekécs Szilárd 17 évesen lett felnőtt magyar bajnok, két korosztályos csúccsal is kirukkolva • Forrás: mssz.hu
Az elnök kitért a felnőtt ob utánpótláskorú győzteseire, külön megemlítve a 87 kilós Boros Viktóriát, aki néhány hete szakításban junior Európa-bajnoki aranyat szerzett.
„A szombathelyi emelő, aki nagyon jól teljesített Tatán is, az egyik várományosa a Magyar Olimpiai Bizottság által a szövetségünk rendelkezésre bocsátott autónak” – mondta el az MSSZ első embere. A 20 esztendős Boros a finnországi Eb-n ezüstöt érő 201 kilós összetettjét megközelítve 198 kilogrammal nyert felnőttbajnoki címet, egyszersmind megvédve 2020-as titulusát.
Ob-aranynak örülhetett több tinédzser is, közülük is az élre kívánkozik Fekécs Szilárd teljesítménye, akit immár alig négy kiló választ el a bűvös három mázsától összetettben. A Békési TE 17 éves kitűnősége lökésben 162, összproduktumát illetően pedig 296 kilóval állított fel országos ifjúsági rekordot a 81 kg-osok között. Kiemelendő az idén szintén majdhogynem minden versenyén magyar csúcsokkal kirukkoló, 17 esztendős Újvári Lajos (Testvériség SE, 67 kg) is, aki négyszer írta át a „leglistát”, szakításban (113 kg), lökésben (137 kg) és összetettben (244, majd 250 kg) összesen négyszer javítva ifjúsági rekordot.
Nem lett felnőtt bajnok, viszont az ifjúságiak 102 kg-os súlycsoportjában a MAFC-os Beleznai Gábor három csúcsot jegyzett (124 és 153, összetettben 277 kg-mal), a serdülő 81 kg-ban pedig a békési Nagy Zsolt szakított csúcsot 110 kilóval. Itt és most visszakanyarodva Szalai Lilihez: az Oroszlányi VSK fiataljának 104 kilós lökése és 189 kg-os összetettje is országos ifi csúcsot ért.
Megemlítendő még, hogy a tatai edzőtáborban rendezett viadalon a nőknél három tizenéves felnőttbajnokot avattak a 18 esztendős Bódis Lili (Tatabányai SC, 49 kg), a szintén 18 éves – nem mellesleg tavalyi címét megvédő, s már negyedik (!) felnőtt ob-elsőségét szerző – Árva Cintia (Kecskeméti TE, 59 kg) és a mindössze 16 (!) éves Nagy Dina Eliza (Firmitas SC, 76 kg) személyében. A férfiaknál a Fekécshez és Újvárihoz hasonlatosan 17 éves, iregszemcsei Farkas János 55 kg-ban, a 19 esztendős Lucz Levente (Oroszlányi VSEE) pedig 102 kg-ban nyerte meg a 2021-es felnőtt magyar bajnokságot.
További korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.
Forrás: utanpotlassport.hu
Utánpótlás országos csúcsokat az alábbi versenyzők javítottak a Felnőtt OB-n:
Szalai Lili Újvári Lajos Fekécs Szilárd
Nagy Zsolt Beleznai Gábor
Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő edzőknek.