Az Olimpiai Reménységek Versenyét súlyemelésben az idén a visegrádi négyek
országainak részvételével a szlovákiai Bobrovban bonyolították le a mögöttünk
hagyott hétvégén, s nagy sikerként a magyar lányok megnyerték a csapat-
versenyt, míg a fiúk negyedikként végeztek.
Le a kalappal a lányok előtt! – summázta a lényeget csapatvezetői minőségében
Pátrovics Géza korábbi remek súlyemelő, amikor honlapunk érdeklődésére
értékelte az Olimpiai Reménységek Versenyét (ORV), amely a 18 év alatti
hölgyeknél – a múlt évhez hasonlatosan, amikor Ózd volt a házigazda – a szlo-
vákiai Bobrovban is a mieink győzelmével ért véget. A hétvégi viadalon
Magyarország négyese – Árva Cintia (59 kg), Boros Viktória (87), Major
Nikoletta_ (59) és _Schrőter Petra_ (64) – egyértelmű fölénnyel utasította maga
mögé a csehek, a házigazdák és a lengyelek válogatottját egyaránt.
„A teljes ORV-s mezőnyt megelőzve Árva gyűjtötte a legtöbb pontot az egyéni
értékelés szerint, s az abszolút sorrendben másodikként is magyar lány, Boros
végzett_” – részletezte a csapatvezető. Utóbbival kapcsolatban megemlítette,
hogy szakításban majdnem kiesett, csak harmadikra fogta meg a súlyt, viszont
lökésben három remek gyakorlattal rukkolt elő.  Árva ráadásul az 55 helyett
ezúttal 59 kg-ban indult, s ha már kategóriát ugrott, akkor lökésben és össze-
tettben is országos ifjúsági csúcsot állított fel 88, illetve 156 kilóval.
Ugyanebben a súlycsoportban kitett magáért Major is, aki korosztályos magyar
csúcsát az első fogásnemben, szakításban 68-ról 69 kg-ra javította.
Nem fért be a nemzetenként csak a legjobb négy eredményét figyelembe vevő
értékelésnél a „hivatalos” csapattagok közé, ám feltétlenül említést érdemel az
egész esemény egyik legifjabb szereplője, a mindössze 14 esztendős _Eszenyi
Fanni _teljesítménye, aki a serdülők 49 kg-os súlycsoportjában indulva 63-ról
65 kilogrammra növelte országos csúcsát, igazolva nem hétköznapi tehetségét.
A fiúknál – ahol országonként a hat legjobb eredmény számított be a korosztá-
lyos válogatottak csapatversenyébe – szintén születtek nagyon szép egyéni tel-
jesítmények, más kérdés, hogy a mieinket így is maga mögé szorította mind-
három vetélytárs együttes.
„A lengyelek iszonyúan erősek voltak, de ezúttal a csehek és a szlovákok is ki-
váló csapatot tudtak felvonultatni, ezért aztán most be kellett érnünk a negyedik
hellyel. De panaszra nincs okunk” – folytatta értékelését Pátrovics Géza megem-
lítve, hogy az egyéni értékelést tekintve a mi csapatunkból hárman tudták ér-
demben felvenni a versenyt a riválisokkal: a teljesítményt a testsúlyhoz viszo-
nyító számítás alapján a legjobbak közé Féderer Benjámin (81 kg), Orsós
Richárd (61) és Fekécs Szilárd (73) fért be.
A 16 esztendős Féderer – a tavalyi U15-ös Európa-bajnokság ezüstérmese, aki
nem mellesleg Pátrovics Géza unokája szakításban 113-ról 115 kilogrammra
emelte országos ifjúsági csúcsát, s ha nincs apróbb technikai hibája 145 kilós
lökésénél, a második fogásnemben és összetettben is rekordot javíthatott volna.
Csúcsot módosított még – ráadásul többet is a Fekécs fivérek legfiatalabbika, a
2004-es születésű Szilárd, aki szakításban most 104 kilóval a legjobb a honi
serdülőknél a 73 kg-os kategóriában, míg lökésben 132, összetettben pedig
immár 236 kilóval fűződik a nevéhez a honi csúcseredmény. A bobrovi 132 kg
nem mellesleg egy korkategóriával feljebb,az ifjúságiaknál is magyar fogás-
nemi rekordot ér ebben a súlycsoportban.

Forrás: Jancsó Kornél