Kihelyezett elnökségi ülés a Tatai edzőtáborban
febr04
Február 2.-án tartotta elnökségi ülését az MSSZ a Tatai edzőtáborban, ahová meghívta az egykori világnagyság Magyar Súlyemelőket is. A megjelent egykori súlyemelők érdeklődve hallgatták a 12 napirendi pont előterjesztését. Örömmel fogadták Dobos Imre elnök azon bejelentését, hogy az EWF eszköz támogatása már vámolás alatt áll, de ez még kibővül 10 db Eleiko típusú súlyemelő rúddal, amit az MSSZ saját költségvetéséből vásárolt meg. Az új rudakat már használatba vették Tatán, ahol kedves vendégeink egy felmérő edzést tekinthettek meg, ami alapján kijelentették, hogy a másoktól hallott információk a látottak alapján valótlanok és egy nagyon jó hangulatú csapat készül Tatán, amiről film is készült ez ITT megtekinthető, valamint a MÉDIA-TÁR menü alatt!
MSSZ