SÚLYEMELÉS: JUNIOROK

ÍGÉRETES BAJNOKSÁG

 

2017. szeptember 4. hétfő

 

A tizenöt éves Terebesi Adrián és a tizenötödiket szilveszterkor
ünneplő Árva Cintia korosztályos csúcsokat döntve lett első.
Serdülő létére, a kecskeméti juniorbajnokságon! A 85 kg-os Kmegy
Máté belépett a 300-asok klubjába. Joggal elégedett a szövetség
főtitkára, Takács Mária.

Jancsó Kornél • Több szempontból is fontos országos bajnokságon
vannak túl a honi súlyemelés hátországának legjobbjai: a hétvégi
kecskeméti megméretés egyfelől mérvadó erőállapot-felmérő volt
az U15-ös és U17-es korosztály szeptember végi koszovói
Európa-bajnoksága előtt, másfelől – mivel a pontversenybe
beszámítanak az itteni teljesítmények is – a junior ob jelentős
tényező a szakosztályok egymás közötti versengésében.

 

Terebesi Adrián

 

A sportágak helyzetéről híven árulkodik a korosztályos bajnokság,
részben azzal, hogy mekkora, részben pedig, hogy mennyire minőségi
mezőny indul, s milyen eredmények születnek. Innen közelítve a
súlyemelők idei juniorbajnokságát összesen 22 egyesület 78
versenyzőjével lebonyolított, sikeresnek minősíthető erőpóbát
könyvelhet el a szövetség, miként azt az egykor a világ
legkiválóbb emelői között jegyzett, ma az MSSZ főtitkári tisztét
ellátó Takács Mária is megerősítette.

 

„Az augusztusi serdülő és ifjúsági országos bajnokság után a
legtehetségesebbek a juniorok között is megmérethették magukat, s
többen is kitűnően helytálltak a náluk idősebbek mezőnyében
is” – mondta a főtitkár, aki Terebesi Adriánt és Árva Cintiát

emelte ki a legjobban teljesítők sorából. Nem véletlenül: a 15
esztendős ózdi fiú és a 15. születésnapját december 31-én
ünneplő kecskeméti lány egyformán korosztályos magyar csúcsokat
döntve lett első a kategóriájában. Terebesi a 77 kg-ban
szakításban 123, összetettben pedig 268 kg-ra emelte a hazai
rekordot, míg az 53 kilósok között versenyző Árva 76 kilós
lökéssel és 136 kg-os összetett eredménnyel lett serdülő létére
immár juniorbajnok is. Külön jutalom gyanánt mindketten nemzetközi
edzőtáborozási lehetőséghez jutottak, az egy hetet Berlinben
tölthetik el.

 

Árva Cintia • _Fotók: MSSZ_

A juniorok októberi albániai Európa-bajnoksága előtt biztató, hogy
a kecskeméti Kmegy Máté (85 kg) belépett a 300-asok klubjába,
merthogy 308 kilóval nyert súlycsoportjában. Hudecz Dzsenifer, a
Vállalkozók SE 15 éves sportolója pedig – noha csak harmadik lett
a junior ob-n – egyenesen éremesélyesként utazhat a koszovói tini
Eb-re, ahol a női szakágban idén bevezetett, vadonatúj
súlycsoportban, a 90 kg-osok mezőnyében érhet el akár dobogós
helyezést. A hazai bajnokságot az ezúttal debütáló kategóriában
a Haladás VSE emelője, Boros Viktória nyerte, ami nem meglepő,
hiszen a szombathelyi versenyző tavaly az U15-ös korosztályban –
még a plusz 63 kg-os súlycsoportban – szakításban és lökésben
is Eb-bronzot érdemelt ki.

 

Az idei ob-n a szintén új kategóriának számító plusz 90 kg-ban a
másik szombathelyi, a 19 éves, junior Európa-bajnoki bronzérmes
Gyürüs Barbara diadalmaskodott. Ez volt az egyedüli súlycsoport,
ahol csak ketten indultak.

 

Egyéb korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN [2]a sportági aloldalunkon.

 

ORSZÁGOS JUNIORBAJNOKSÁG
Kecskemét

A BAJNOKOK
FIÚK
56 KG: Orsós Richárd (Tamási Koppány SE) 195 kg (szakítás 90 kg,
lökés 105 kg). 62 KG: Kerekes Patrik (Oroszlány Városi Súlyemelő
és Erőemelő Egyesület) 205 (95, 110). 69 KG: Nagy Noel (Kecskeméti
TE) 243 (106, 137). 77 KG: Terebesi Adrián (Ózdi Súlyemelő és
Fitness Club) 268 (123, 145). 85 KG: Kmegy Máté (Kecskeméti TE) 308
(140, 168). 94 KG: Vasas Péter (Szerencs Város Sportegyesülete) 259
(117, 142). 105 KG: Bárány Gergő (Szerencs Város Sportegyesülete)
262 (115, 147). +105 KG:Mikovics Attila (Nyíregyházi Vasutas SC) 300
(130, 170)
LEÁNYOK

48 KG: Varga Virág (egyesületen kívüli) 128 (57, 71). 53 KG: Árva
Cintia (Kecskeméti TE) 136 (60, 76). 58 KG: Barna Zsófia (Tatabányai
Sport Club) 122 (53, 69). 63 KG:Tóth Anna (Nyíregyházi Vasutas SC)
149 (65, 84). 69 KG: Breitner Vivien (Oroszlány Városi Súlyemelő és
Erőemelő Egyesület) 133 (58, 75). 75 KG: Mitykó Veronika
(Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidő Sportegyesület) 169 (78, 91).
90 KG: Boros Viktória (Haladás VSE) 174 (77, 97). +90 KG: Gyürüs
Barbara (Haladás VSE) 187 (82, 105)