Hat regionális súlyemelő központ Szombathely, Oroszlány, Pécs, Budapest, Ózd, Kecskemét, kialakítására kerül sor. Kicsit később várható a központok pályázatának befogadása, melynél csatolni kell a tulajdoni lap-tól kezdve a jelenlegi állapot fényképét, terveket.  Az itt felhasználható  pénzekről  az elnökség hoz döntést a Sportállamtitkárság végső ellenőrzése mellett.
Megoldódik az itt dolgozó edzők helyzete is mivel főállásként számítunk rájuk (tervek szerint).
Az itt dolgozó csapathoz csatlakoznak a később kijelölésre kerülő kiegészítő központok, itt is fizetett , de mellékállású edzőkkel. Mint stratégiai sportágként jelentős lehetőségeket kapunk, de csak dokumentált fejlődés esetén, a nem teljesítő edzők rövid időn belül kikerülnek a programból erről a MET (Magyar Edzők Társasága) hoz döntést.
 Cél a nemzetközi eredményesség javítása melynek elmaradása esetén a Sportállamtitkárság csökkenti vagy megszünteti a támogatást, de jelentős látható eredmények esetén további támogatásnövelés várható. A jelenlegi elnökség és titkárság rengeteg munkát fektetett az elismertség javítására a visszajelzések alapján kiváló szakmai terveket adott be melyek kidolgozásában Takács Mária vállalta a legnagyobb feladatot.
 Edzőink és klubjaink most megkapják a lehetőséget, hogy ők is bizonyítsanak. Úgy gondoljuk a MOB szakmai javaslatai alapján a Sportállamtitkárság az eredményekhez képest maximális lehetőséget adott a sportágnak. Élni kell vele!!

               MSSZ