Tizenötéves a legifjabb felnőttgyőztes

JANCSÓ KORNÉL

Az életkorral, vele az erő- és tapasztalatszerzéssel együtt járó, mértékben érvényre jutott a legmagasabb kategóriákban az idei
felnőtt súlyemelő ob-n, ahol azonban az ifjú korosztály erős emberei is jeleskedtek: a 16-ból hat súlycsoportban avattak húszon inneni bajnokot.

Nyert példának okáért 105 kg-ban a 39 éves Gyurkovics Ferenc, aki a 11., a plusz 105-ben pedig a 32 esztendős Nagy Péter, aki 14. alkalommal lett magyar felnőttbajnok, ellenben a könnyebbek zöménél az utánpótlás-korosztály képviselői diadalmaskodtak Szombathelyen. Mintha csak igazolni akarták volna a hozzáértők egyöntetű, noha kissé sommás véleményét: a súlyemelés nem az öregek sportja.
Világtendencia – tették hozzá -, hogy főképpen az alsó súlycsoportokban, ahol csak a született kistermetűek maradnak meg idősebb korukra is, a fiatalok veszik át a vezető szerepet. Utóbbiak közül pedig akik kellőképpen tehetségesek, szorgalmasak, amellett értő kezek foglalkoznak velük egészen kis koruktól fogva, már a felnőttmezőnyben is képesek kiemelkedően jó helyezésekre. Ahogyan azt láthattuk-tapasztalhattuk az idei szombathelyi ob-n.

Hogy is fogalmazott az egykori nagyszerű súlyemelő, ma a honi szövetség főtitkára, Takács Mária?

„A hétvégi bajnokság igazolta: vannak állócsillagaink és vannak feltörekvő ifjú reménységeink, akik tehetségüknek, már egszerzett tudásuknak megfelelően képesek akár felnőtt ob-aranyra is.”

Olykor úgy, hogy közben egyéni csúcsokkal rukkolnak ki. De saját legjobbjuktól elmaradó talentumok sikerére is akadt nem egy példa a mögöttünk hagyott hétvégén. Kezdjük is a saját rekordjának megjavításával ezúttal adós Árva Cintiával, aki 53 kilogrammban diadalmaskodott. A mezőny egyik legifjabb tagja, a 16. születésnapját december utolsó napján ünneplő, idén korosztályos Eb-hatodik kecskeméti tehetség októberben az ifjúsági olimpián nagyszerűen helytállt, hiszen negyedikként végzett Buenos Airesben. Most az ob-n újabb egyéni csúcs nélkül is magabiztosan szerezte meg az elsőséget – nem mellékesen két 18 esztendős emelő, Oláh Natália és Csipkés Erika előtt.

Az 58 kilósoknál a 18 éves oroszlányi Varga Virág viszont eddigi legjobbját produkálva 150 kilóig jutott összetettben, s nyert gondmentesen, ahogyan a szintén 2000-es születésű Breitner Vivien győzelmének jogosságához sem férhetett kétség a 63 kilogrammos súlycsoportban.

Említsük meg a nyolc emelőt felvonultató női 69 kg-os kategóriát is, ahol a mezőny két legifjabbja, az egyként 15 esztendős Sebestyén Virág és Papp Eszter is derekasan teljesített: előbbi az ötödik, utóbbi pedig a hatodik helyen végzett.

A férfiaknál szintén az alsóbb súlycsoportokban állhattak fel a dobogó tetejére az utánpótláshoz tartozó súlyemelők. A legkönnyebbeknél, 56 kilogrammban a 17 éves Koncz Kristóf lett a befutó, a győri fiatalember – változatlanul ifjúságiként – a tavalyi felnőttezüstöt váltotta most aranyra az ob-n.

Élete eddigi legjobbját megismételve örülhetett a győzelemnek a 19 esztendős Kusai Kristóf. A FISZEJ SE emelője meg nem állt 260 kg-ig, s ha csupán két kilóval is, de megelőzte a 18 éves ózdi Dúl Ádámot a 77 kilogrammos súlycsoportban.

Nem adta alább az első helynél az argentínai ifjúsági olimpián tizedikként végzett 17 éves Orsós Richárd sem, aki kilenc kilót javítva Buenos Aires-i produkcióján 220 kilós egyéni rekorddal győzött Szombathelyen. Az élmény nem lehetett neki vadonatúj, hiszen 2017-ben már aranyérmes volt, igaz, egy kategóriával lejjebb érdemelte ki a felnőttbajnoki titulust.