780x520xMEFS_MCs.jpg.pagespeed.ic.cuwR3yQluP
Életműdíjat vehetett át dr. Mészáros Csaba, a BME Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék címzetes egyetemi docense több évtizedes sportszervezői, szakosztályvezetői és oktatói munkássága elismeréseként. A díjat Adam Roczek, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke, Kozmann György kétszeres olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok, Universiade-győztes, az EMMI sportért felelős helyettes-államtitkára és Kiss Ádám, a MEFS (Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség) elnöke adta át.
Mészáros Csaba 1962-ben kezdett súlyemeléssel foglalkozni. A MAFC-ban 1971-2013 között szakosztályvezetőként, 1973-tól – edzői oklevele megszerzését követően – edzőként, majd vezetőedzőként tevékenykedett. Ma a műegyetemi sportegyesület örökös tagja.
Eredményei közé tartozik, hogy a Műegyetemen 1968 óta rendezik a súlyemelő egyetemi és főiskolai bajnokságokat, ahol az első négy évben ő maga is indult (háromszor bajnoki címet is nyert), majd edzőként, szervezőként járult hozzá a felsőoktatási súlyemelő bajnokság megrendezéséhez, sikereihez. Tájékoztató bíróként ma is közreműködik a versenyeken, sőt hetente 3-4-szer még most is edz.
Sportolói, szervezői, szakosztályvezetői és oktatói munkásságával bebizonyította, hogy az egyetemi tanulmányokat követő tudományos munka és az élsport, majd annak menedzselése nemhogy összeegyeztethetetlen, hanem egyénileg hasznos, társadalmilag pedig több mint kívánatos. Kissinger szavaival élve, Mr. MAFC mind egyetemi, mind súlyemelői megközelítésben.

              MSSZ