Ehrlich Panka és Szalai Lili szórta a csúcsokat
A magyar súlyemelés utánpótlásának két felettébb ígéretes reprezentánsa, Ehrlich Panka és Szalai Lili gondoskodott róla, hogy a sportág nagy múltú zalai versenyének második fél évszázada is emlékezetesen induljon: az oroszlányi tinik tudniillik országos korosztályos csúcsokat döntöttek az 51. Göcsej Kupán.
Zala megye gazdag hagyományú súlyemelősportjának minősítésére elegendő egyetlen tényt rögzíteni: a Göcsej Kupát útnak indítása óta minden évben megtartották, így aztán a május 9-i – győzelem napi – versenyt már ötvenegyedik alkalommal nyithatták meg a vendéglátók.
Mivel még mindig pandémiás időket élünk, nagyon is elfogadható, hogy csaknem félszáz erős hazai fiatal vállalta a vasárnapi megméretést Zalaegerszegen, ahol is a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnoka vált egy napra a súlyemelők főhadiszállásává. Kora reggeltől tárcsazörgéstől volt hangos a létesítmény, amelyben a legnagyobb „zajt” két kiemelkedő tehetség, Ehrlich Panka és Szalai Lili keltette azzal, hogy – immár sokadszorra – utánpótlás-rekordokat adott át a múltnak. Az oroszlányi kiválóságok közül Panka, aki Likerecz Attila tanítványa és az OVSEE-ben emel, a serdülők 59 kilogrammos súlycsoportjában hétszer, míg Bagócs János neveltje, Szalai Lili, az OVSK versenyzője az ifjúságiak 71 kilós kategóriájában négyszer javított csúcsot!
Ehrlich Panka hétszer javított csúcsot  •  Forrás: mssz.hu
A júliusban 14 évessé kamaszodó Panka hat kifogástalan gyakorlattal állt elő – mondhatni, régi jó szokását megtartva -, s csupán első fogásait választotta meg edzőjével az általa tartott magyar rekordok szoros közelében. Azaz: szakításban 60 kilón biztosított, majd 63, s 64 kg-ra módosította eddigi – 62 kilós – legjobbját. Lökésben 73 kilón, csúcsmagasságon mutatkozott be, hogy utána a 74 és a 75 kg se jelentsen számára megoldhatatlan feladatot. Mindeközben összetettben háromszor is emelte a „csúcsadagot”, amely 139 kilogrammnál állt meg.
A 17 esztendős Szalai úgy teljesített korábbi eredményeinél jobban, hogy az első fogásnemben a háromból két gyakorlatát is elrontotta. Viszont az az egy – 80 kilón – a versenyben maradását jelentette, lökésben pedig már első kísérletével 98 kg-ra növelte a súlycsoport rekordját, hogy aztán a 101 kilóval is elbánjon. A 105 – ezúttal még – sok volt, de összetettben így is előbb 178, majd 181 kilóig tornászta fel országos csúcsát. Nem kérdés, mindkettőtől hasonló, szó szerint csúcsszintű folytatás várható az év további versenyein is.
   Forrás: Jancsó Kornél