Tavaly a koronavírus-járvány tombolása közepette még zárt körben, nézők nélkül rendezték meg a súlyemelők nagy múltú szombathelyi Savaria Kupáját, amely a város olimpiai ezüstérmes szülötte tiszteletére a 10. Tóth Géza Emlékverseny is volt egyben. Az idén, jelesül a most mögöttünk hagyott szombaton a pandémia nyomása alóli szabadulás jegyében is már nyilvános, látogatható esemény volt az erős emberek 2022-es nyitóviadala a Haladás VSE Rohonci úti sportkomplexumában.

Az ez évi súlyemelő Savaria Kupa, egyszersmind a 11. Tóth Géza Emlékverseny a sportág érdemi hírverésének is megfelelt, hiszen egyfelől a hazai élmezőny zöme rajthoz állt rajta, másfelől az érdemi szezonkezdetnek is tekinthető megméretésen többen – biggyesszük ide: kivétel nélkül az utánpótlás jeles képviselői – alaposan kitettek magukért, országos csúcsok sorát felállítva.

                    Fekécs Szilárd immár három mázsánál tart  •  Forrás: MSSZ
A dicsérendők listájának első helye feltétlenül Fekécs Szilárdnak dukál. A Békési TE juniorja a mesterével, Balog Jánossal közösen szőtt szakmai álmok egyikét már most, az év elején megvalósította, hiszen Szombathelyen elérte a tavaly – 296 kilóval – még csak megközelített határkövet: a 300 kilót összetettben, amellyel nemzetközileg is számottevő korosztályos magyar rekordot produkált a 81 kilogrammos súlycsoportban. Nem mellékesen szakításban és lökésben is javított eddigi csúcsain: előbbiben 135-ről 136 kg-ra, utóbbiban pedig 162-ről 164-re. Mondhatni, Fekécs Szilárd az új esztendőben is a régi, vagyis fejlődése továbbra is töretlen. Összteljesítményének köszönhetően – a produkciót a világcsúcshoz viszonyító Robi-pontok alapján – övé lett az abszolút rangsor első helye is a teljes férfi mezőnyben.
A hölgyeknél is akadt „kiskorú” siker: a szintén folyamatosan egyre jobb eredményekre képes oroszlányi Szalai Lili lökésben rukkolt elő új korosztályos magyar csúcsot jelentő 106 kilogrammal a juniorok 71 kg-os kategóriájában. Az összetettben elért 195 kg is remek eredmény tőle, hiszen alig egy kilóval kevesebb, mint Mitykó Veronika 2019 óta élő rekordja.  A lökésben éppen Szalai által trónfosztottá vált, 21 évével amúgy szintén roppant fiatal békéscsabai Mitykó ugyancsak dicséretesen szerepelt Szombathelyen. A 76 kg-os súlycsoportban, az első fogásnemben a felnőttcsúcsával azonos 96 kilóig jutott, összetettben elért 204 kg-ja pedig, amely egyéni legjobbja, az abszolút rangsor élére repítette őt, a lajstromban második Szalai elé.
A szombati évnyitón parádézott még Mitykó klubtársa, Garamvölgyi Kasszandra, a serdülők 49 kg-os kategóriájában szakítás már első, 52 kilón végrehajtott gyakorlatával korosztályos országos rekordot állított fel, hogy aztán előbb 54, majd 56 kg-ra javítsa a friss „leget”, s persze összetettben is csúcstartóvá lépett elő 125 kg-mal.
A Kecskeméti TE kiválósága, Árva Cintia az 59 kilós junioroknál lökte egy kilóval feljebb, 98 kg-ra magyar csúcsát, a kisbéri Zsédely Szabolcs pedig a serdülők 96 kg-os súlycsoportjában javította 146-ról 147 kg-ra saját rekordját a második fogásnemben.
       Forrás: Jancsó Kornél utanpotlassport.hu