2017. szeptember 27. szerda

Az utóbbi esztendők egyik legnagyobb sportági sikerét érte el a súlyemelő Terebesi Adrián, az ózdiak tehetsége, aki a koszovói korosztályos Európa-bajnokságon az U15-ben a 77 kg-os súlycsoport mindhárom aranyérmét megszerezte.

http://www.utanpotlassport.hu/wp-content/uploads/2017/02/NS_Utanpotlassport_509x120.jpg

Jancsó Kornél • Dobogóra várták Terebesi Adriánt, csak hát az esélyt valóra is kell váltani. És az ózdiak súlyemelője azt tette: korosztályos Európa-bajnoki címet szerzett a koszovói fővárosban, Pristinában zajló U15-ös kontinensviadalon, a 77 kilósok mezőnyében.

Egy súlycsoporttal feljebb ő tartotta ugyan lökésben az Európa-csúcsot, ez azonban még nem jelentett „helyből” garanciát arra, hogy egy kategóriával lejjebb is ő lesz a legjobb a 15 évesek összeurópai vetélkedőjén. Ám kételyek csak az első szakításáig merülhettek fel, mert onnan kezdve Adrián igazolta nem hétköznapi talentumát: leiskolázta a vetélytársakat, és 120 kilós teljesítménnyel úgy nyerte az első aranyat, hogy rögtön 10 kg előnyre tett szert közvetlen üldözőjével, a moldovai Gritencóval szemben. Lökésben pedig már első fogásával vitt mindent Fekete József tanítványa: a többiek addigra befejezték a szereplésüket, amikor ő a feje fölött magabiztosan megtartotta a 140 kilót, s máris háromszoros Európa-bajnoknak érezhette magát. Még kijött a 150 kilóra is, megküzdött a súllyal, de kilökte, így végül 270 kilogrammos összteljesítménnyel zárta pristinai fellépését – 27 kilóval előzve meg az ezüstérmest.

Hiányérzete legfeljebb azért támadhatott, mert a zsűri elvette tőle a harmadik szakításgyakorlatát (belenyomás címén), pedig a 124 kilóval korosztályos országos csúcsot is felállíthatott volna. Ám ami késik, nem múlik: a második fogásnemben már vita nélkül adta át a múltnak 145-ös, összetettben pedig a korábbi 268 kilogrammos hazai serdülőrekordjait.

Az Európa-bajnoki cím hatalmas előrelépés Terebesi Adriánnak, aki a tavalyi hasonló korosztályos eseményen – 221 kilóval – még csak hetedik volt. Azóta viszont töretlen a fejlődése, ahogyan azt az Ózdi SFC szakosztályainak vezetője, az egykori Eb-bronzérmes Fodor Emese is megerősítette

„Öt éve kezdett el emelni, és folyamatosan javul a teljesítménye. Szinte megszámlálhatatlan rekord fűződik a nevéhez minden eddigi korcsoportjában, most pedig Európa-bajnok lett U15-ben. Hatalmas öröm ez nekünk…”
Ám nem pusztán az ifjú emelőnek és ózdi klubjának jelenthet sokat a koszovói elsőség, a diadal az egész sportágé is. Ahogyan Dobos Imre, a hazai szövetség elnöke summázta nyilatkozatában:
„Joggal örülnek a magyar súlyemelés hívei: az utóbbi évek egyik legnagyobb sikere született meg ma Terebesi Adrián jóvoltából.”

A 85 kg-ban szereplő Féderer Benjámin mindkét fogásnemben és összetettben is hetedikként zárt.

Egyéb korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.

KOROSZTÁLYOS EURÓPA-BAJNOKSÁG, PRISTINA (KOSZOVÓ)
U15
77 kg. Európa-bajnok: TEREBESI ADRIÁN (MAGYARORSZÁG) 270 kg (120, 150), 2. Artiom Gritenco (Moldova) 243 (110, 133), 3. Alessandro Santucci (Olaszország) 227 (95, 132)
85 kg. Európa-bajnok: Tarmenhan Babajev (Azerbajdzsán) 291 (130, 161), 2. Paul Ionita (Románia) 254 (112, 142), 3. Mert Altun (Törökország) 251 (110, 141), …7. Féderer Benjámin 225 (100, 125)