Ádám László: Az én életemben a súlyemelés a legfontosabb
Ilyen kánikula augusztus végén amióta az eszemet tudom, még soha nem volt, pedig már régen elmúltam háromszor húszéves is. Persze a hőség miatt nem állhat meg az élet, márpedig már jóideje készültem egy találkozóra a magyar súlyemelés megszállottjainak egyikével, Ádám Lászlóval.
Befogtam hát a 28 éves paripámat és nekivágtam a szélesen elterülő főváros átszelésének. A második kerületből indulva sikerült keresztüljutnom a XIII., a X., majd a XVII. és a XVIII. kerületeken, onnan pedig – Maglódon áthaladva – már tényleg csak egy macskaugrásnyira található Gyömrő városa. A helyi sportcsarnokot a magyar kézilabdázás mindmáig egyetlen világbajnoki címét kiharcolt női válogatottjának (1965, NSZK, Dortmund) máig is élő kiválóságáról, Ignácz Ilonkáról nevezték el.
A gyömrői súlyemelésnek nincs olyan reprezentatív terme, mint a kézilabdázóknak, de a „birodalom” mindenese, Ádám László tanár úr így is tökéletesen elégedett szeretett sportága helyzetével, adottságaival. Ráadásul a többféle szakmával foglalkozó kft.-ben az egyik embere, – az MTK-ban volt versenyzője, Sebestyén Zoltán – elintézte, hogy egy méretes termük legyen. A súlyemelő állványok mellett meglévő, különböző erőgépeket pedig maga a tanár úr szedte össze szép lassan, sokéves gyűjtő munkával.
A kánikula velejárója, verőfényes napsütés fogadott, amikor megérkeztem a Szekfű utca 12-ben lévő bázisra. Szinte egyszerre futottunk be, s onnan kezdve megismerhettem egy sporttól megszállott ember életútjának legfontosabb állomásait, továbbá a Gyömrő V.S.K. súlyemelő szakosztályának életét, örömeiket és gondjaikat.
– Ahogy már korábban is említettem, a Covid-járvány idején kerültünk végleg ide. A konditerem a helyi Teleki László Gimnáziumban működött, ahol 24 évig tanítottam, mivel testnevelő tanári és szakedzői diplomával is rendelkezem. A súlyemelés néhány évre átköltözött Maglódra, a konditerem továbbra is működött az általánosban. Egyesítettük erőinket és Maglódról, illetve a helyi általánosból költöztünk ide végleg, a jelenlegi otthonunkba.
– Kérem, meséljen egy kicsit arról, miként alakult ki Önnél ez a maximális elkötelezettség a súlyemelés iránt.
– Szerencsésnek mondhatom magamat, mert számos sportágat kipróbálhattam már az általános iskolában, Pestszentlőrincen. Onnan a IX. kerületi Vendel utcában működött József Attila Technikumba jártam, ahol a forgácsolástól a villanyszerelésig számos szakma alapjait elsajátíthattam. Természetesen a foci is helyet kapott az életemben, mellette az ökölvívásba, az atlétikába és az evezésbe is belekóstolhattam. A technikum első osztályában két birkózó gyerek elvitt a Honvédba, ahol később az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Varga Jancsival egyre többet edzhettem együtt. Érdekesség, hogy később, mint súlyemelő edző, én edzettem a feleségét, a diszkoszvető Varga Gabit, aki nagyon erős volt. Technikai finomításokra viszont felnőtt korban már nem sok esélye volt. Így vagyok a későn kezdő, a mastersben jó eredményeket elérőkkel is.
– Öt év után bevonult katonának.
– Pápára kerültem, heti három edzésre kimehettem, viszont haza nem utazhattam. Ezért inkább lemondtam a birkózásról, így 3-.4 havonta csak hazakerültem. Benn a seregben már rendszeresen erősítettem, így a leszerelést követően nem nulláról kezdtem el súlyt emelni. Erre Kőbányán, az EVIG-ben volt lehetőségem, ahol akkor Vranyecz Kálmán volt az edző, itt 1972-73-ban már elkezdhettem edzősködni. Akkoriban 16 súlyemelő szakosztály volt a fővárosban, most három vagy négy. Ami engem illet, kemény küzdelemben javítgattam az eredményeimet, majd az ötödik évben a Honvéd akkori, idős mestere, Keleti Emil hívott, hogy nem mennék-e át hozzájuk egy személyben versenyzőnek és edzőnek?
– Ez az invitálás 1974-ben történt. Ez idő tájt Ön milyen eredményre volt képes?
– Még 1972-ben három fogásban értem el az egyéni csúcsaimat: nyomásban 115, szakításban 100, lökésben pedig 130 kilót tudtam. 1973-tól már csak két fogásnemben versenyeztünk, és nálam lassan mindinkább az edzősködés felé tolódtak el a dolgok. Volt néhány jó versenyzőm is. Akkor például az ólomsúlyú Harcos Gábor is válogatott kerettag volt. Emil bácsi előbb lemondott, majd jött a korábbi kapitány, Horváth József vezetőedzőnek.
– A Honvédból 1977 végén köszönt el. Hova vitt az útja?
– Mivel közben már javában tanultam a TF-en a szakedzőin, a Csepel vezetőedzője, Balogh István csábított hozzájuk azzal, hogy legyek vezetőedző. Ekkor ott emelt Szűcs László, Mandzák Berci, Gere Géza, ifjabb Ambrózy Jenő és mások. Jól mentek ott a dolgok, Mandzák nemzetközi szintet emelt, ám két év múlva vissza kellett mennem a Honvédba, mert aki oda hívott, a Balogh Pista 1979 végén rendesen megfúrt. Visszamentem a Honvédba, ahol elsősorban saját nevelésű versenyzőkre alapoztam. 1984-ben neveztek ki vezetőedzőnek és az is maradtam, amíg 1989.ben be nem zárták a szakosztályunkat. Ott volt a Sinkovics Feri, a Hlavati Bandi, a Szabó Feri és a Bujáki Jóska is. Amikor az 1984-es olimpiára készültünk, egy tragédia árnyékolta be az életünket. A 75 és 82 kilóban versenyzett Szabó Feri ugyanis nászúton volt Horvátországban, ahol a gázmelegítőjük valamiért felrobbant, a felesége azonnal meghalt, Ferinek pedig térd alatt amputálni kellett a lábát. Felépülve edző lett, majd amikor a Honvéd szakosztályát megszüntették, azonnal kiment Spanyolországba, ahol mindmáig edzősködik.
– Önnel ekkor mit történt?
– Áthívtak az MTK-ba, ahol a nehéz gazdagsági viszonyok között még kihúztunk öt évet; 1995-ben a kék-fehérek is bezárták a szakosztályukat. Szerencsémre akkor alakult itt, Gyömrőn a Teleki László Gimnázium, ahol a kezdő tanári gárdába engem is felvettek. Huszonnégy évig, tehát 2019-ig főállású testnevelő tanár voltam a gimnáziumban, ahol sokáig edzhettünk, majd a súlyemelők átmenetileg Maglódra költöztek. A jelenlegi helyünkön 2019-ben kezdtünk el szép lassan berendezkedni.
– Hogyan telnek itt, ebben a tágas teremben a súlyemelők napjai, évei?
– Érdekes módon, elsősorban masters versenyzőim vannak. Két férfi és két nő is van, akik nemzetközi versenyeken is indulnak és helyt is állnak. Tavaly például a lengyelországi masters világbajnokságon Szabóné Dósa Anna az 59 kilósok között harmadik lett. Reményi Gábor korábban emelt, majd szünet után visszatért. Ő a 96 kilósok között korosztályos bajnok, vagy máskor érmes volt. Az előzőleg labdarúgó Bikes Patrik immár nálunk edz és versenyez. 81 kilós, a mastersek mezőnyében többszörösen dobogós az országos bajnokságon. Ebbe a körbe tartozik még a Hegymegi Szilvia is, aki civilben felelősségteljes munkát végez: a kisegítő iskolában fejlesztő tanárként dolgozik. Van egy nagyon ügyes kislányunk is, a 15 éves Pakó-Vajta Anna, aki – ha elég kitartó lesz – szép sikereket érhet el. Összesen vagyunk húsz-huszonketten – a többség csak kondizni jár le, az ő létszámuk folyamatosan változik. Nincs állandó tagdíjunk, leginkább az 1 százalékokból van némi bevételünk. A Gyömrői V.S.K. támogatja a szakosztályunkat.
– Nem bánta meg, hogy ennyire elkötelezte magát a súlyemelés mellett?
– Egyetlen percre sem! Nekem a súlyemelés a legfontosabb az életemben, mindmáig rendszeresen edzek is. Számomra az nagyon sokat jelent, hogy életem során végig fiatalabbak és idősebbek között lehettem és oktathattam őket a sportág szeretetére és a technikai finomságokra. Komoly versenyzők is megfordultak a kezem alatt, mint például a Honvédban a Buda Attila, aki 1988-ban a szöuli olimpián az 5. helyet szerezte meg. Mészáros István a Honvédban volt a versenyzőm, majd átjött az MTK-ba, végül 1992-ben ő is olimpikon lehetett. Barcelonában meg kellett elégednie a 11. hellyel.
– Bár Ön még most is lelkesen foglalkozik a súlyemelőkkel, de azért már van egy nagy adag élettapasztalata is, nyugodtan készíthet mérleget. Mit tartott a legfontosabbnak az edzői munkássága során?
– Az állandó odafigyelést. Minden versenyzőmet folyamatosan kezelem, és amennyiben bírom a bizalmát, minél többet szeretnék tudni róla. Így az életviteléről, a gondolkodásáról, hogy ő mit tart fontosnak az életében. Minél jobban megismerem a tanítványaimat, annál jobban tudok reagálni az esetleges változásaikra. Legtöbbüknél már ránézésre is tudom, mikor hogyan alszik, hogyan terhelhető. Az edzőnek pedig az a dolga, hogy rugalmasan kövesse a versenyzőben lezajló folyamatokat, változásokat. És ami nagyon fontos: a súlyemelés ugyan alapvetően erősport, de a technika rengeteget számít. Ezt pedig csak fiatalon lehet jól elsajátítani, ezért nagy a felelősségük a kezdőkkel foglalkozó edzőknek!
– Nagyon büszke vagyok, hogy ezidáig kb. 53 éves folyamatos edzői munkám során nagyon sok utánpótlás és felnőtt korú versenyzőm teljesített a dobogó valamely fokán Magyar Bajnokságon és nemzetközi versenyeken is.
Nagy öröm számomra, hogy felnőtt magyar bajnokom volt 10 súlycsoportból, 1987-ben 3 fő a Budapest Honvéd színeiben, 1992-ben 4 fő az MTK versenyzői közül.
Az NB – I. Csapatbajnokság legjobb eredményei edzői pályafutásom során:
1987. I. hely Bp. Honvéd
1988. I. hely Bp. Honvéd
1990. I. hely MTK
Jocha Károly
