Utoljára emelnek

Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu   Hét erős magyar fiatal kel versenyre a kontinens legjobbjaival a 20, illetve a 23 éven aluliak súlyemelő Eb-jén, amellyel a sportág erre az évre elköszön az utánpótlástól. Hogy a 2018-as búcsú szép, de legalábbis elfogadható legyen, arra a juniorok mezőnyében a mieink közül négyen, az U23-asoknál hárman tesznek kísérletet, s ha az érem nem is lehet reális elvárás, az mindenképpen igen, hogy saját egyéni csúcsaik közelében teljesítsenek a lengyelországi „eurocsúcson”. A versenynek eredendően Spanyolország lett volna a házigazdája, de a Koszovó diplomáciai elismerésével összefüggő vita, a huzavona, hogy az ex-jugoszláv tagállam súlyemelői indulhatnak-e az Eb-n vagy sem, helyszínváltozáshoz vezetett – így lett Zamosc az új rendező.

„Jó lenne, s nagyon örülnénk, ha mind a hét magyar az első tízben tudna végezni. Ennek egészségügyi akadálya nincsen, mert valamennyien jó állapotban készülnek a rajtra” – adott helyzetjelentést a csapat indulása előtt Likerecz Attila utánpótlás-kapitány. A szakvezető – egykor maga is kiváló emelő – hozzáfűzte, hogy a maga részéről két-három pontszerző helyezésre számít, vagyis arra, hogy súlycsoportjukban néhányan beküzdik magukat összetettben a legjobb hat közé.

Az eligazítást csak részben segítő előnevezés szerint a junioroknál Mitykó Veronika, a békéscsabaiak tehetsége juthat a legközelebb a dobogóhoz 75 kg-ban, illetve a hat között zárhat még a szombathelyi Haladásban készülő Gyürüs Barbara a plusz 90 kilósok kategóriájában, s az U23-asoknál 58 kilogrammban induló Tóth Adrienn, a BKV Előre sportolója. A húsz év alattiak társaságából pontszerzővé léphet elő a szintén szombathelyi Boros Viktória 90 kg-ban, míg a riválisok listáján végigtekintve a magyar válogatott két fiútagjától, a juniorok között rajtoló Holló Szilárdtól, a kazincbarcikaiak ólomsúlyú talentumától és a 85 kilós, U23-as kecskeméti Kmegy Mátétól egyaránt valódi bravúr lenne, ha be tudna férkőzni a legjobb hat közé.

A magyar indulók:
Juniorok:
75 kg: Mitykó Veronika (Békéscsabai SSzS)
90 kg: Boros Viktória (Haladás VSE)
plusz 90 kg: Gyürüs Barbara (Haladás VSE)
plusz 105 kg: Holló Szilárd (Kazincbarcikai VSE)
U23-asok:
58 kg: Tóth Adrienn (BKV Előre SC)
75 kg: Polgár Mirjam (Haladás VSE)
85 kg: Kmegy Máté (Kecskeméti TE)

             Forrás: Jancsó Kornél utanpotlas.hu