Súlyemelés-Eb
    Budapest, 2018. április 3., kedd (MTI) – A három megszerzett Európa-bajnoki érem – az arany és a két ezüst – ellenére nem teljesen elégedett a súlyemelő Magát Krisztina.
    Az M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden azt mondta, eredményekben egy kicsit többet várt magától, és a lökésben hiányzott a bátorság.

    „Szakításban teljesen a taktika játszott szerepet, pont annyira mentünk, ami ahhoz kellett, hogy legalább a második hely meglegyen” – elevenítette fel a vasárnapi, bukaresti versenyét, melyen az első fogásban végül aranyérmes lett. – Lökésben viszont az utolsó gyakorlatnál biztosra mentünk, ott kellett volna egy kicsit nagyobb bátorság. Még egy-két kiló bennem lett volna” – folytatta.
    A Testvériség SE 29 éves sportolója 104 kilóval nyert szakításban, lökésben 132 kilogrammal, a legjobbjával végzett másodikként, illetve 236-os egyéni csúccsal nyert ugyancsak ezüstöt összetettben. A plusz 90 kilogrammos súlycsoport Eb-címét a lengyel Aleksandra Mierzejewska érdemelte ki 237 kilós összteljesítménnyel, és ő nyerte a lökést is 134 kilóval.
      „Fizikálisan is jobb formában éreztem magam, mint tavaly, és úgy érzem, mentálisan is rendben voltam, ezért is vagyok egy kicsit csalódott” – tette hozzá.
    Magát Krisztina doppingvétség miatt két évig, 2013-tól 2015-ig nem versenyezhetett, majd sokáig bizonytalan volt, fog-e még versenyezni. Mint mondta, hiába próbált meg visszatérni, térdsérülésére többször rásérült.
    „Úgy döntöttem, hogy akkor egy kicsit elengedem, és ez volt a legjobb döntés. Azt mondtam magamnak, jó, akkor csinálom, mert szeretem, de csak hobbiként. Aztán mégis úgy láttam, hogy van még bennem annyi erő, hogy igenis visszatérjek” – mondta, hozzátéve: azzal ösztökélte magát, hogy egy karriert nem lehet így lezárni „egy buta eltiltással”, ami „egy szerencsétlen választás”, a sérülésére kapott gyógyszer miatt történt.
    Magát Krisztina, aki a versenyekre úgy készül fel, hogy e mellett óvónőként dolgozik, tavaly három bronzérmet nyert az Európa-bajnokságon.