1. augusztus 29. vasárnap

Szinte minden válogatott esetében, amely a szokásosnál nagyobb létszámú, rendre felbukkan a kétely: vajon a mennyiséghez társul-e kellő minőség is? Nos, az efféle félelmekre erősen rácáfoltak a héten rendezett korosztályos Európa-bajnokságon „nagy tömegben” szerepelt ifjú súlyemelőink, akik öt éremmel, több dobogóhoz közeli helyezéssel, és seregnyi magyar utánpótlás-rekorddal gazdagabban tértek haza a lengyelországi Ciechanówból.

Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu •

A serdülő (U15) és ifjúsági (U17) korú súlyemelők idei kontinensviadala nemcsak arról maradhat emlékezetes, hogy sosem látott méretű, 23 versenyző alkotta magyar csapat indult a harmincnál is több ország ifjú erős embereit felvonultató Eb-n, hanem hogy a 14 éves kisbéri Zsédely Szabolcs jóvoltából egy ezüst és egy bronz, a 17 esztendős oroszlányi Szalai Lili révén pedig három bronzérem is hazakerült lengyel földről.

Zsédely Szabolcs egy ezüstöt és egy bronzot érdemelt ki az U15-ösök 96 kg-os kategóriájában
forrás: mssz.hu

Az utánpótlás jeles európai vizsgája után okkal értékelte elégedetten küldöttségünk ciechanówi fellépését Dobos Imre szövetségi elnök.

„A többség a várt eredményt hozta, megszülettek a remélt dobogós helyezések, mindkét korcsoportban lett érmesünk, rengeteg egyéni csúcs is született, több közülük egyúttal országos korosztályos rekordot is ért” – összegzett az MSSZ első embere, aki kiemelte, hogy a remekül helytállók közül többen is csak pár kilóval csúsztak le az éremszerzésről.

Szalai Lili három bronzérmet szerzett az U17-eseknél a 71 kg-os súlycsoportban  •  Forrás: mssz.hu

„Ott van mindjárt például az oroszlányi Ehrlich Panka, aki a múlt hónapban múlt tizennégy éves, és a mezőny egyik legfiatalabbjaként végzett súlycsoportjában mindkét fogásnemben negyedikként. Vagy említhetem a 2008-as születésű békéscsabai Garamvölgyi Kasszandrát, aki szintén országos csúcsokkal lett ötödik” – dicsérte a medálhoz leginkább közel jutott fiatalokat.

„Összességében csaknem mindenki jól szerepelt, megérte ekkora csapatot utaztatni az Európa-bajnokságra, s külön kitérnék Szalai Lilire, aki ugyan ezúttal nem javította tovább országos csúcsait, három bronzérmet hozó eredményével azonban kivívta a jogot az októberi, szaúd-arábiai ifjúsági világbajnokságon való indulásra” – mondta az elnök.

A magunk részéről annyit tehetünk még hozzá, hogy a mieink tíz országos korosztályos rekordot állítottak fel, tizenegyen javították meg egyéni legjobbjukat, volt, aki egy, de akadt, aki tizenhat kilóval, s csupán egyetlen versenyzőnk esett ki. Vagyis súlyemelő utánpótlásunk reménykeltően vizsgázott a lengyelországi csúcstalálkozón.

További korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBEN a sportági aloldalunkon.

Forrás: utanpotlassport.hu