Hat lány és egyetlen fiú képviseli a magyar színeket a junior korosztályba tartozó és az U23-as súlyemelők közös Európa-bajnokságán, amely csütörtökön rajtol el és október utolsó vasárnapján zárul Bukarestben.
Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu •
Eredendően Moldova lett volna a rendező, azonban visszalépett, a helyére pedig Románia ugrott be házigazdának, így találkoznak idén Bukarestben korosztályos kontinensviadal keretében a 15 és 20 év közötti, illetve a 23 esztendőn inneni súlyemelők, köztük hét magyar.
Mitykó Veronika érmet szerezhet a junior Eb-n  •  Forrás: koroshircentrum.hu
Öten a junioroknál, ketten pedig az U23-asoknál próbálnak szerencsét, és nem a valóságtól elrugaszkodott vágy, hogy legalább egy éremmel gazdagabban térjen haza a csapat a román fővárosból. Dobogós reményeket leginkább a tinédzserek részlegét erősítő honfitársaink esetében táplálhatunk, noha az áhított medál gyaníthatóan csak annak lesz meg, aki jelenlegi egyéni csúcsánál jobbat emel.
Erre a hetek közül többen is képesnek tűnnek. Leginkább Boros Viktória és Mitykó Veronika, előbbi a juniorok 81 kilogrammos súlycsoportjában nevezési eredményével a harmadik, utóbbi pedig a start előtt a negyedik pozíciót foglalja el az erősorrendben a 71 kilósok mezőnyében. Papíron tehát mindketten éremesélyesek, igaz, e kategóriák két-két legjobbja verhetetlennek tetszik, de a harmadik helyet kiharcolhatják – jól versenyezve, s csipetnyi szerencsével, amire azért ebben a sportágban is szükség van.
Boros, aki 18 éves és a szombathelyi Haladás VSE emelője, idén a felnőttek között már megmutathatta, mit tud, most korosztályos társaival versengve bizonyíthat. Az olimpiai ezüstérmes Márkus Erzsébet tanítványa az Európa-bajnokságon 185 kilós összetett eredménnyel a hetedik, a felnőtt világbajnokságon pedig – nagy egyéni rekordokkal a 199 kg-ig jutva – a huszadik lett.
A 19 esztendős békéscsabai Mitykó, aki tavaly 187 kilóval hatodik volt kategóriájában a junior Eb-n, ebben az évben szintén indult a felnőtt Európa-bajnokságon, ahol 188 kg-mal a 11. helyen végzett.
Az egy szem fiú a válogatottban Holló Szilárd, aki a plusz 109 kilósok mezőnyében a rangsorban a hatodik – nála igazi bravúr lenne, ha dobogóközelben tudna végezni. A kazincbarcikaiak 19 éves ólomsúlyú versenyzője a tavalyi korosztályos Eb-n szakításban a nyolcadik volt, lökésben azonban kiesett, így számára adott a feladat Bukarestben: összetett eredményt kell produkálnia, lehetőleg új egyéni csúcsokkal.
Az U23-asoknál a foghíjas mezőny kínálta lehetőséggel is élhet Polgár Mirjam és Gyürüs Barbara, s ha minden összejön, a dobogó sem elérhetetlen számukra.
A magyar Eb-csapat:
Juniorok: 45 kg: Talabér Szonja, 55 kg: Árva Cintia, 71 kg: Mitykó Veronika, 81 kg: Boros Viktória, +109 kg: Holló Szilárd
U23: 81 kg: Polgár Mirjam, +87 kg: Gyürüs Barbara
Forrás: Jancsó Kornél utánpotlássport.hu