1. április 29. hétfő
Magyarország legerősebb iskolásai versengtek az idei korosztályos súlyemelő ob-n a hétvégén a BKV Előre sportcsarnokában, hogy eldöntsék: ki a legjobb kategóriájában.
Jancsó Kornél  – utanpotlassport.hu • A megelőző három esztendőben diákolimpia keretében vetélkedtek a legkiválóbb hazai iskoláskorú súlyemelők, 2019-ben azonban visszatértek a korábbi rendhez: ismét régi nevén, vagyis iskolás országos bajnokságon mutathatták meg a serdülő, ifjúsági és junior korcsoportokban induló lányok és fiúk, hogy meddig jutottak el a kellő erő és technika elsajátításának útján a tárcsák világában.
A Sport utcai BKV Előre-csarnok benépesült a szombat-vasárnapi ob-ra, amelyen a válogatott mezőnyt 131-en alkották, s mind a fiúknál, mind a lányoknál 10-10 súlycsoportban hirdették meg a versenyeket. Persze akadt foghíjas, sőt üres – induló nélküli – kategória is, de például a srácoknál a serdülő 55 kg-ban tizenketten kaptak rajtengedélyt.
Féderer Benjámin szakításban 113-ról 114 kg-ra emelte a rekordot  •  Forrás: eszak.hu
A mennyiséggel tehát nem volt gond, s ami még lényegesebb: a minőséggel sem. Az utóbbit illetően az ifjú urak jártak elöl jó példával, mivel náluk több korosztályos országos rekord dőlt meg, mint a lányoknál, de a hölgyekre sem lehetett panasz.
Már pusztán udvariasságból is kezdjük a gyengébb nem erős képviselőivel, akik között a nagy nevek, vagyis a már nemzetközileg is jegyzett emelők hozták a kötelezőt: iskolás országos bajnokká avanzsált az ifjúságiaknál az 55 kilós, 16 éves kecskeméti Árva Cintia, a tavalyi ifi olimpia negyedik helyezettje, a juniorok 87 kilogrammos kategóriájában pedig a 17 esztendős, szombathelyiBoros Viktória, a 2018-as ifjúsági Európa-bajnokság ezüstérmese.
Ők ezúttal elmaradtak egyéni legjobbjuktól, nem úgy a 15 éves Szalai Lili. Az oroszlányi tehetség a serdülők 64 kg-os súlycsoportjában összetettben beállította az általa 147 kilóval tartott magyar csúcsot, miközben lökésben 80-ról 81 kilogrammra srófolta tovább fogásnemi országos rekordját.
A fiúknál junior 61 kg-ban simán győzött a 18 éves tamási Orsós Richárd, a tavaly októberi ifjúsági olimpia 10. helyezettje, aki korábban szerzett már magyar felnőttbajnoki címet is. Az ob kiemelkedő alakítása azonban egy 2003-as és egy 2004-es születésű fiatalember nevéhez fűződik.
Előbbi, a kazincbarcikai Féderer Benjámin, aki 2018-ban ezüstérmes volt a serdülő Európa-bajnokságon, összetettben most ugyan egy kilóval elmaradt országos korosztályos rekordjától az ifjúságiak 81 kilós kategóriájában, szakításban azonban 113-ról 114 kg-ra emelte a „plafont”. Fekécs Szilárd még nála is eredményesebben szerepelt az idei iskolás ob-n: a 15 éves békési versenyző, aki a múlt évi korosztályos Eb-n negyedikként végzett, 73 kg-ban elébb az első fogásnemben kereken egy mázsával beállította magyar csúcsát. A folytatás még hatásosabbra sikeredett: lökésben, ahol 125-tel tartotta a rekordot, 127 kilóig jutott, s összetettben is átírta eddigi „legjét”: az új országos serdülőrekord immár 227 kilogramm.
   Forrás: Jancsó Kornél