(Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement))

Súlyemelés. A moszkvai súlyemelő Európa-bajnokság utolsó napján lépett a tárcsák közé a harmadik olimpiai szereplésére törő Nagy Péter. Ehhez az előzetes számítások szerint 410 kg összetett eredményt kellett elérnie. Ez most nem sikerült, Péter 404 kilót teljesítve a 8. helyen végzett.

De miként lehet olimpiai induló Nagy Péter?

Az alapállás: miután az Eb előtti érvényes rangsorban 20. helyen álló szegedi ólomsúlyú a biztos indulást jelentő első nyolc hely valamelyikére nem tud befutni, a nyolcon kívül eső legjobb európainak járó repülőjegyet kell megkaparintania. Ő és Haragos Attila szövetségi kapitány úgy számolt, hogy 410 kilós eredménnyel már olimpiai részvételt érő mértékben növekedhet a pontszáma, bekalkulálva, hogy nemzetenként csak egy emelő szerepelhet kategóriánként.

Számításaink szerint (miután egy-egy fehérorosz és cseh is kihúzható a listáról, illetve az orosz Antonyij Szavcsuknak már nem lehet meg a kötelezően előírt hat versenye) gyakorlatilag a 14. helyről várta a versenyt, de volt még egy nagy probléma: három 109 kilós európai versenyző, aki ólomsúlyban is megcélozta a kvótát, nagy előnnyel állt és sajnos maradt is előtte, mert mindhárman jelentősen növelték pontjaik számát (a lengyel Arkadiusz Michalski 379-cel!) a 109 kilósok szombati viadalán. (Fontos megjegyezni: a kvalifikációs számításban alapul vett ún. Robi-pontok a versenyző világcsúcshoz viszonyított teljesítményét tükrözik, és igazságtalan módon az alacsonyabb kategóriában szereplők pontjait nem számítják át a felsőbb súlycsoport világrekordjának megfelelően…)

Azaz Nagy Péternek csak a 410 kiló teljesítése erejéig lehetett a saját kezében a sorsa, innentől kezdve szorítani kell, hogy az említett 109 kilósok (Michalski mellett a spanyol Marcos Ruíz, az osztrák Sargis Martirosjan és a rangsorban harmadik kínai Jang Cse) ne a +109 kilós versenyt válasszák, ha mindkét kategóriában jogosultak lennének az olimpiai részvételre. Szóval, kaotikus a helyzet…

Immár biztos, hogy júniusig semmi sem dől el, megannyi külső körülménynek kellene a legszerencsésebben alakulnia, hogy mégis legyen magyar súlyemelő Tokióban.

Noha, nem teljesítette a 410 kilós tervet, és messze került Tokió, Nagy Péter nem keseredett el a verseny után. „Nem vagyok szomorú, a körülményeket tekintve a 404 kiló jó eredmény. Tény, az elrontott első szakítás miatt lökésben több kellett, és kénytelenek voltunk kockáztatni. A 222 jól ment, egy kilóval meg is javítottam az országos rekordot, a 229 már valóban sok volt. Én még reménykedem benne, hogy szerencsésen alakulnak a körülmények, és harmadszor is ott lehetek az olimpián. Júniusban okosabbak leszünk.”

 

Forrás: olimpia.hu