d-i-f-l-t-m

2016-ban MOB érdeméremmel kitüntetett Fekete László klubalakítási szándékkal kereste meg az MSSZ-t. Informálisan elmondta régi vágya, hogy fiatalokkal foglalkozzon, akik majd részt vesznek a súlyemelő versenysportban.
Tájékoztatása szerint minden eszköz terem rendelkezésre áll csak a tagfelvételhez szükséges iratokat kell csatolnia.
Dobos Imre elnök és Takács Mária utánpótlás igazgató örömmel hallgatta Magyarország egyik legismertebb emberének szenvedélyes beszámolóját terveiről.

          MSSZ