A koronavírus-járvány miatt nem rendezik meg 2020 nyarán (július 24. – augusztus 9.), az eredeti időpontban az olimpiai játékokat, jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Három olimpiát nem tartottak meg eddig (1916, 1940, 1944), valamennyi háború miatt maradt el.
  • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy döntött, hogy elhalasztja a tokiói nyári olimpiát és paralimpiát, legkésőbb 2021-ben azonban megrendezik a játékokat.
  • A NOB igazgatótanácsa vasárnap rendkívüli ülést tartott. A német Thomas Bach vezette szervezet ekkor számolt először azzal, hogy a július 24-én kezdődő tokiói olimpia elmaradhat.
  • Erre az ülésre azért volt szükség, mert a szlovénok, a norvégok és az amerikai atléták a játékok elhalasztását kérték a koronavírus-járvány miatt.
  • NOB egy hónapot adott magának arra, hogy vészforgatókönyveket dolgozzon ki.
  • Két fajsúlyos ország, Kanada és Ausztrália nem várt addig, és hétfőn bejelentette, a jelenlegi helyzetben nem küld sportolókat az olimpiára.
  • Ennek hatására a japán miniszterelnök, Abe Sindzó hétfőn már arról beszélt, hogy érdemes megfontolni a halasztást. Korábban a kormányfő abban bízott, hogy teljes olimpiát tarthatnak.
Japán miniszterelnöke, Abe Sindzó kedden bejelentette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyetértett vele abban, hogy el kell halasztani a tokiói olimpiát és paralimpiai játékokat. Nem sokkal később a hivatalos döntés is megszületett.
Az indoklásban azt írják: a WHO-tól kapott információk alapján a NOB elnöke és Japán miniszterelnöke úgy döntött, hogy jelen körülmények között nem tartható meg az olimpia, de 2021 nyaráig mindenképp meg kell rendezni a játékokat. Mindezt a sportolók és az olimpia rendezésében érdekelt személyek egészségének megőrzése érdekében teszik.
ÍGY A NYÁRON NEM RENDEZIK MEG AZ OLIMPIAI JÁTÉKOKAT. HALASZTÁSRA MÉG NEM VOLT PÉLDA, LEGUTÓBB 1944-BEN TÖRTÉNT OLYAN, HOGY NEM TUDTÁK MEGTARTANI AZ OLIMPIÁT, AKKOR A VILÁGHÁBORÚ MIATT.
KAPCSOLÓDÓ
1,9 billió forintba kerülhet, ha elhalasztják a tokiói olimipát
Egy japán közgazdász jutott erre az eredményre.
A halasztás tetemes összegbe, szakértők szerint 670 milliárd jenbe kerülhet Japánnak. 
Az olimpiai lángot március 12-én, 19 héttel az olimpia előtt gyújtották meg a görögországi Olümpiában, egy nappal azután, hogy a WHO világjárványnak minősítette  a koronavírus-járványt. Az esemény sok nézőt szokott vonzani, de most minimálprogramban, szigorú beléptetés mellett bonyolították le. A lánggal hét napig futottak Görögországban, majd a japán szervezőbizottság képviselői március 19-én vették át az athéni Panathinaiko Stadionban.

Az olimpia játékok mindig erős és masszív demonstrációja volt az emberiség globális egységének

– ezt maga a NOB elnöke, a német Thomas Bach mondta az ünnepségen.
Arcmaszkos nő az olimpiai láng útján Ishinomakiban 2020. március 20-án
Arcmaszkos nő az olimpiai láng útján Ishinomakiban 2020. március 20-án
Fotó: Issei Kato / Reuters
A láng megérkezett Japánba, eközben Bach arról beszélt, nem lenne tisztességes a sportolókkal szemben a halasztás. Nem lehet ugyanis úgy odébb rakni egy olimpiát, mint egy bajnoki fordulót a labdarúgásban.
A japán szervezők ezután azt kérték, hogy ne menjenek ki az emberek az utcára, hogy megnézzék a láng útját, mégis 50 ezres tömeg kísérte csak azt, hogy olyan szimbolikus helyekre vitték el, mint Isinomaki vagy Fukusima. Előbbi városban földrengés és cunami pusztított, utóbbiban 2011-ben leolvadt az atomerőmű.
Japánban hivatalosan nincs járvány, a 126 milliós országban a fertőzöttek száma alig haladja meg az ezret, de már március 2-án bezárták az iskolákat, és hatékony intézkedéseket tettek a lassításra.
JAPÁN ELVILEG KÉSZEN ÁLL AZ OLIMPIÁRA, DE A VILÁG TÖBBI RÉSZE A JÁRVÁNY MIATT PILLANATNYILAG NEM.
Elég csak az olaszok megfeszített küzdelmére gondolni, de Spanyolországban is nagyon megemelkedett a fertőzöttek száma, és ugyanez várható Nagy-Britanniában is.
Sok sportágban már befejeződött a kvalifikáció, de az összes olimpiai helynek csak az 57 százaléka kelt el eddig, például a magyar női vízilabda-válogatott és a női kézilabda-válogatott olimpiai selejtezőjét sem tudták a megjelölt időpontban lebonyolítani. A vízilabdában a pótidőpont sem látszik biztosnak. A 3×3-as kosárlabdában, ami érinti a férfiakat és nőket is, Budapest lenne a rendező, de az áprilisi torna is bizonytalanná vált. Kajak-kenuban sem látszik, hogy a pótkvalifikációs versenyen hogyan jutnak kvótához a versenyzők.
Az úszók országos bajnokságát, ami egyben olimpiai válogató is, nemrég kellett volna megrendezni, de a járvány szélesedésével ezt sem lehetett megtartani.
A COVID-19 koronavírus miatt maszkokban figyelik az emberek az olimpiai lángot az Ishinomaki Minamihama cunami helyreállítási emlékparkban 2020. március 20-án
A COVID-19 koronavírus miatt maszkokban figyelik az emberek az olimpiai lángot az Ishinomaki Minamihama cunami helyreállítási emlékparkban 2020. március 20-án
Fotó: Issei Kato / Reuters
Az UEFA már egy hete úgy döntött, hogy 2021 nyarán bonyolítják le a labdarúgó-Európa-bajnokságot. Mivel az olimpiát is elhalasztják, így jövőre eléggé zsúfolt lesz a versenynaptár. 2022 februárjában Pekingben téli olimpiát rendeznek, 2022 novemberében pedig Katarban futball-világbajnokság lesz.
A halasztás sok sportág jövő évi versenynaptárát átírja. A vizes világbajnokságot 2021 nyarán Japán déli részén, Fukuokában rendezték volna meg, várhatóan ez elmarad. Az is lehet, hogy 2023-ra tolódik. Ez a csúszás Budapestet is érintheti, mert a Duna Arénában rendeznék a 2027-es vb-t.
(Borítókép: Olimpiai karikák az Odaiba Tengeri Parkban, Tokióban 2020. március 22-én. Fotó: Issei Kato / Reuters)

Forrás: index.hu