20160414budapest-2024-bp2024-logo-palyazat1
2016-05-07.-én szombaton tartotta éves rendes közgyűlését a Magyar Súlyemelő Szövetség.
A szakmai és gazdálkodási, valamint FEB napirendi pontokat egységesen, 100 %-os támogatással fogadta el a közgyűlés.
A legnagyobb meglepetés az volt, hogy Magyarország 2024-es Olimpiai pályázatát a sportszövetségek közül elsőként a MSSZ közgyűlése fogadta el ugyancsak 100% -os támogatással, ami azért meglepő, mert tudtuk, hogy nagy a támogatás tagszervezeteink részéről, de azért egy-két pesszimista szavazó mindig van, de szerencsére most nem így történt.
Tagságunk megismerhette a jövő évi terveket, és egy rövid doppingtájékoztatót, ami nagy tetszést aratott valamint megismerhették a MOB szakmai szervezetei által készített évértékelő grafikonokat, ami a sportág jelenlegi helyzetét előre mutatónak értékelte.
Itt szeretnénk még egyszer megköszönni küldötteinknek, hogy feláldozták egyik pihenő napjukat de, minden résztvevő sportolónak edzőnek és önkéntes segítőnek is köszönetet mondunk támogatásukért és igyekszünk meghálálni bizalmukat.
Közgyülés 2016

IMG_1297 IMG_1316

      IMG_1318              IMG_1320

MSSZ