Egyre nagyobb a nyomás Aján Tamáson, aki felvetette visszavonulásának lehetőségét (Fotó: iwf.net)

 

– Mit szól az ügyvivő elnök, Ursula Papandrea leveléhez, amelyben jogszerűtlen tevékenységgel vádolja, mert akadályozza őt ügyvivő elnöki tevékenységében? Például amikor a nemzetközi szövetség budapesti irodájában járt, ön mindennap dolgozott, mintha januárban nem is adta volna át neki jogkörei egy részét.
– Ursula február közepén járt itt, ráadásul én hívtam meg az IWF főtitkárával, az iraki Mohamed Dzsaluddal együtt – válaszolta a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) január 22-én hátralépő, az IWF irányítását az őt és a szövetséget ért vádak megalapozottságát tisztázó vizsgálat idejére Papandreának átadó elnök, Aján Tamás. – Egy decemberi egyeztetés értelmében akkor jöttek hozzánk a szövetség auditorai, a KPMG munkatársai, valamint a svájci pénzügyi igazgató, hogy átvilágítsák a 2019-es költségvetésünket. Nem azért voltam benn, hogy megszegjem a megállapodásunkat.

 

– Papandrea szerint letartóztatással is fenyegette őt. Ez igaz?

Az ügyvezető kizárná Aján Tamást a nemzetközi szövetségből
Tovább nyomoznak Aján Tamás ügyében
Aján Tamás lemondott tiszteletbeli NOB-tagságáról

 

 

 

– Akkor elmondom… Ursula egymillió eurót szán arra, hogy Richard McLaren és csapata megvizsgálja a szövetség és ellenem az ARD dokumentumfilmjében megfogalmazott vádakat. Nagyon beindultak, egy alkalommal bejelentés nélkül, reggel fél kilenckor hét-nyolc emberük jelent meg a budapesti irodában, és rögtön az IWF szerveréhez siettek: lefoglalták, szétszedték. Nem voltam benn, az informatikusunk értesített. Ursulát felhívtam, hogy ez így nem jó, és valóban feljebb emeltem a hangom. Hamarosan értesíteni kellett volna a százkilencvenhat tagszövetséget, hogy elmarad a bukaresti ifjúsági vébé és az ott esedékes elnökségi ülés is. Nem vagyok bűnöző, ilyet még nem éltem át, csak arra gondoltam, hogy micsoda dolog ez… Ursula meg azt mondta, feljelent az amerikai nagykövetnél, mert megsértettem őt. Egyébként mindent megcsináltak és lemásoltak McLaren emberei, amit akartak. Én meg később írásban kértem bocsánatot Ursulától a felemelt hangért.

– Az ügyvivő elnök azt is felrója önnek, hogy nem enged betekintést neki a pénzügyekbe. Miért nem?
– Éppen az előbb említettem, hogy én hívtam meg az auditorok vizsgálatára, vagyis betekinthetett a 2019-es pénzügyekbe. Rosszindulatú hölgy, akiről három évvel ezelőtt még senki sem tudta, hogy kicsoda. Ő az első női alelnöke az IWF-nek, 2017-ben én is javasoltam, hogy válasszuk meg. A januári elnökségin, amikor felajánlottam, hogy hátralépek a független vizsgálat idejére, én is őt tartottam a megfelelő embernek az ügyvivői szerepre, gondoltam, egy nő finomabb módszerekkel dolgozik. De mint kiderült, gyorsan és mindent maga alá akar söpörni.

– Nézzük a következő „vádpontot”: helyette ön vesz részt a NOB videokonferenciáin.
– Megőrült, netán féltékeny… Thomas Bach videokonferenciát hívott össze a tokiói olimpia elhalasztása kapcsán, amelyen minden érintett nemzetközi sportági szervezet részt vett. Valóban, én is bejelentkeztem. Miután Thomas Bach elmondta, amit akart, ábécésorrendben szólította a szövetségek vezetőit, hogy tegyék meg észrevételeiket. Amikor a súlyemelésre került sor, ezt mondtam: Aján Tamás vagyok, de itt van az ügyvivő elnökünk, Ursula Papandrea, ő fejti ki a véleményét. Ursula meg is kapta a szót, és mondott két mondatot. Azóta további három – a sportigazgató vagy Bach elnök úr által összehívott – NOB-telefonkonferenciára került sor, amelyeket végighallgattam, de egy szót sem szóltam.

– Most jön a lényeg: Ursula Papandrea a levélben kifejti szándékát, hogy a következő IWF-kongresszusig önt ki kell zárni az elnökségből. A huszadik évét az elnöki székben töltve hogy érintette?
– Április tizenegyedikén hajnali fél háromkor érkezett az elnökségnek küldött körlevél. Aztán sorban jöttek a válaszok a tagoktól, akik mindannyian úgy gondolják, jobb, ha kiszáll a Tamás… Én nem akarok semmiféle pereskedést és harcot, a súlyemelésért és a sportág tisztaságáért dolgoztam és dolgozom, más kérdés, hogy egyes országok ebben akadályt jelentettek. Amit most mondok, először önnel osztom meg a sajtóban: kész vagyok csendben visszavonulni, egyúttal négy kérésem van. Ezekről tárgyalunk most, de érthető, ha most nem beszélek róluk.

FRISSÍTÉS (22.10)

Aján Tamás a Nemzeti Sportnak elárulta azt a négy kérést, amelynek teljesítése fejében idő előtt leköszönt az elnöki tisztségről:

„Az egyik, hogy a budapesti titkárság a jövő év végéig továbbra is dolgozhat, a másik, hogy tiszteletbeli nagykövetként ezután is szolgálhatom a sportágat, miként a maradék két kérésem is arra irányult, hogy ne szakadjak el a súlyemeléstől.”

   Forrás: nemzetisport.hu