Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöke rendkívül korrektnek tartja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a sportággal kapcsolatos határozatát. A NOB hétfőn döntött arról, hogy a jövő nyári, tokiói olimpia 196-os indulói létszámát csökkenti, és a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon már csak 120 súlyemelő vehet részt, emellett a francia fővárosban négy súlycsoporttal kevesebb lesz a mostani 14 kategóriához képest.
A NOB végrehajtó testülete ismét komoly aggályait fejezte ki a nemzetközi szövetség, az IWF irányításával és a sportág doppingfertőzöttségével kapcsolatban, s ezúttal is megismételte, hogy a súlyemelés olimpiai programban tartását folyamatosan vizsgálja.
„Nagyon sajnálom, az eddigiek fényében viszont rendkívül korrektnek és pozitívnak tartom a NOB-döntést. Hogy sportágunk ide jutott, az az IWF-elnökség negatív munkájának tudható be. Ha a vezetés a nemzetközi szövetséget nem hagyta volna idáig süllyedni, akkor ez nem következett volna be”- nyilatkozta az MSSZ első embere az MTI-nek. Az elnök hangsúlyozta, hogy a súlyemelés alapsport, minden sportágnak a része, majd úgy fogalmazott: „nagyon nagy dolog, hogy meghagyták a párizsi olimpiára”.
„Végeredményben ez bennünket semmilyen formában nem fog érinteni, nekünk ez egyáltalán nem lesz hátrányos, és az a fontos, hogy a súlyemelés megmarad”- folytatta Dobos Imre, aki bízik abban, hogy márciusban feláll a „teljesen új és tiszta IWF-elnökség, s akkor már egyforma lehetőségei lesznek mindenkinek kvalifikálni”.
Hozzátette: örül az egyenjogúságnak, hogy fele-fele arányban lesznek a női és férfi súlyemelők. „Nekünk nagyon jó, hogy ötven százalékot kaptak a nők, hiszen női sportolóink erősek, s éppen most jutottunk egy új esélyhez hozzá. A békéscsabai Mitykó Veronikát ugyanis, bár húsz elmúlt, így kinőtte a korosztályt, az IWF meghívta a jövő évre halasztott junior-világbajnokságra. Azért is kapta a lehetőséget, mert esetében a jövő évi olimpiai részvétel nem kizárt, s engedélyezték, hogy kvalifikációs pontokat gyűjthessen Tokióra. Meghívása óriási dolog.”
   Forrás: origo.hu