Dohaban 2021.08.29 -30. tartott kongresszuson megújult az IWF Alapszabálya, ahol több magyar javaslatot is elfogadtak.
Ehhez némi konfliktust is kellett vállalni az MSSZ elnökének, mert az EWF elnöke még azt is megkérdőjelezte, hogy Ádámfi Attila az IWF volt főigazgatója részt vehet-e a magyar delegáció tagjaként, de ezt az MSSZ elnöke egy rövid tájékoztatással rendezte.
Ádámfi Attila delegálására azért volt szükség, mert nála jobban senki nem ismerte az IWF régi, valamint az új elfogadott  Alapszabályát. Végül minden úgy alakult ahogy vártuk,  a többség megértette, hogy új szemléletre és vezetésre van szükség különben a sportág kikerül az Olimpia programjából.
Még ebben az évben új vezetés várható, ahová a magyar szövetségből többen több posztra is pályáznak.

MSSZ

A Reformok útjára lépett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség
Az olimpiáról való kitiltás, doppingügyek és más gondok árnyékában új alapszabályt fogadott el és így a reformok útjára lépett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).

Az új „alkotmányt” az IWF katari kongresszusán vasárnap szavazták meg a képviselt 133 tagország küldöttei, akiknek – az insidethegames.biz beszámolója szerint – több mint kilencven százaléka voksolt igennel a változásokra.

Az új alapszabály jóváhagyása az első jelentős lépésnek tekinthető fejlemény az IWF életében, amelyet hosszú ideje állóháború jellemzett a reformerek, és a pozícióihoz ragaszkodó régi vezetés tagjai között. Az elnökségnek jelenleg is egyharmada, hét személy olyan nemzeti szövetséget képvisel, amelyekben visszatérően magas a doppingesetek száma, az új alapszabály értelmében ilyen tagjai a jövőben nem lehetnek az IWF vezető testületének.

A „régi gárda”, s a főleg brit és amerikai reformerek között hónapok óta tartó konfliktus részbeni elcsendesedését jelzi a dohai szavazás végeredménye, amely – a portál által idézett Phil Andrews, az Egyesült Államok súlyemelő-szövetségének vezérigazgatója szerint – „a legnagyobb előrelépés a sportág történetében”. Az új alapszabály az eddigi gyakorlattal szemben befolyáshoz juttatja magukat a súlyemelőket a sportág irányításában, három helyet is biztosítva a sportolóknak a majdani elnökségben. Az elfogadott dokumentum támogatja a nemek közötti egyenlőséget, és az IWF-től független, külső felügyeletet garantál a minden korábbinál hatékonyabb doppingellenes fellépésben.

A nemzetközi szövetség tisztújító kongresszusának időpontja még nem ismert, az új vezetést választó csúcsfórumot valószínűleg az év utolsó heteiben tartják meg.

Aján Tamás, aki 2000 óta irányította az IWF-t, tavaly áprilisban azután távozott az elnöki posztról, hogy doppingesetek leplezése mellett pénzügyi visszaélésekkel és szavazatvásárlással vádolták meg a Richard McLaren kanadai ügyvéd készítette jelentésben. A NOB égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) idén júniusban bűnrészességgel és manipulációval vádolta meg Aján Tamást, több volt vezetővel együtt.

        Forrás: MTI