1. július 21. szombat
Most vasárnaptól jövő vasárnapig vetélkednek kontinensünk legjobb tini súlyemelői az U15-ös és U17-es korosztályok olaszországi Európa-bajnokságán, amelyen együttesen tizenkilenc magyar leány és fiú próbál szerencsét.
Jancsó Kornél • A súlyemelés legifjabb európai művelőinek elitjét pódiumra szólító verseny rajtol el a hét utolsó napján Milánóban. A 13-15 évesek Eb-jén négy ifjú honfitársunk mutatkozik be, míg a 17 esztendőn aluliak Európa-bajnokságán tizenöt magyar szereplését követhetjük nyomon egy héten át.
Boros Viktória
A nyitónapon, amikor a legkönnyebbek viaskodnak, a mieink közül még senkinek sincs jelenése, hétfőn viszont már öten is megméretnek tizenkilenc fős alakulatunkból. Az U15-ösök első nemzetközi sikerélményükhöz, a legeslegjobbak pedig első világversenyes érmükhöz juthatnak hozzá. Az U17-esek erőpróbájának továbbá külön tétje van: a csapatverseny első négy helyezettje kvótát szerez országának az októberi argentínai ifjúsági olimpiára.
„Lánycsapatunknak van esélye, hogy kvalifikációt harcoljon ki, s ezzel egy magyar súlyemelő ott lehet Buenos Airesben” – magyarázta honlapunknak Dobos Imre, a honi sportági szövetség első embere, aki a válogatott útnak indulása előtt a tatai edzőtáborban járt, ahol az utolsó simításokat végezték, a formába hozás záró szakaszának feladatait hajtották végre a fiatalok. Méghozzá remek hangulatban, ami fontos tényező egy Eb előtt, miként az is, hogy senki sem sérült, és a tatai felkészülés során mindenki jó formáról tett tanúbizonyságot, javítva eddigi egyéni csúcsait.
„Nagy csata lesz, de összejöhet a női kvóta, különösen, ha Boros Viki a várakozásnak megfelelően érmes helyen végez súlycsoportjában” – mondta az elnök, aki nemcsak az U17-esek helytállásában bízik, hanem abban is, hogy az U15-ös korosztály egyik legtehetségesebbjének, Féderer Benjáminnak a nyakába is érmet akasztanak amely akár arany is lehet. A start előtt kétségtelenül jónak tűnnek az esélyek, miután az előnevezési listán Boros a harmadik, Féderer pedig a második saját kategóriájában.
Most már „csak” a papírformát kell valóra váltani.
A magyar Eb-csapat:
U15: Papp Eszter (69 kg), Fekécs Szilárd (62 kg), Fenyő Dániel (62 kg), Féderer Benjámin (77 kg)
U17: Eszenyi Fanni (48 kg), Árva Cintia (53 kg), Major Nikoletta (53 kg), Illés Dóra (58 kg), Stróbl Fanni (58 kg), Szalai Lili (63 kg), Schrőter Petra (63 kg), Boros Viktória (plusz 75 kg), Bimbó Brendon Ronáldó (56 kg), Huber Bence (56 kg), Orsós Richárd (62 kg), Fekécs Ervin (69 kg), Neal Péter (77 kg), Lucz Levente (plusz 94 kg), Szokolai László (plusz 94 kg)

             Jancsó Kornél  utanpotlassport.hu