Jancsó Kornél

A súlyemelők idei országos bajnokságán folytatódott a korábbi évek jellemző tendenciája: a felsőbb súlycsoportokban a régi, tapasztalt versenyzők nyertek, az alacsonyabb kategóriákban viszont a fiatalok domináltak, olyannyira, hogy a lehetséges húsz aranyéremnek a felét utánpótláskorú vihette haza.

A junior, az ifjúsági, mi több: még a serdülő korosztály képviselője is nyerni tudott a hétvégi felnőtt súlyemelő országos bajnokságon, Tatabányán, ahol az ifjú bajnokok többek között Földi Imrének, a sportág első magyar olimpiai bajnokának, a Nemzet Sportolójának özvegyétől vehették át érmeiket a díjátadón, melyen néhai világklasszisunk sokszoros Európa-bajnok lánya, Földi Csilla is jelen volt.

„Remek hangulatú, nagyszerű országos bajnokságon vagyunk túl, amelyet a házigazdák precízen, végig gördülékenyen rendeztek meg – dicsérte a vendéglátókat Dobos Imre, a honi szövetség első embere, aki mindenek előtt az utánpótlást képviselők helytállását emelte ki. – A fiatalok vitték megint a prímet, közülük is a legfőképpen azok, akik az idei Eb-n is kiválóan szerepeltek, így az U23-as Európa-bajnok Mitykó Vera, aki nyert kategóriájában és a női abszolút sorrendben is, de az ígéretes jövő előtt álló olyan tehetségek is csodálatosan teljesítettek, mint például a 17 esztendős Kecskés Karina és Füzesi Anna, a férfi mezőnyben remeklő ifjakról már nem is beszélve. Az egyformán 15 éves Zolnai Lénárd és Fekécs Gergő korosztályos magyar csúcsokkal örvendeztetett meg bennünket, s szerzett serdülő létére felnőttbajnoki címet.

A 18 éves báty, Fekécs Szilárd pedig a teljes felnőttmezőnyt lekörözve, juniorrekordokkal kirukkolva nemcsak súlycsoportjában győzött, hanem az ob abszolút rangsorában is toronymagasan lett első.

Az elnöki méltatást a számok nyelvére átfordítva kezdjük azzal, hogy Mitykó Veronika, akit magára hagytak a 81 kg-ba korábban benevezők, majd más súlycsoportokba „átmenekülők”, egyedül is jól elboldogult a súlyokkal:

a békéscsabaiak 22 éves kedvence öt jó fogással zárt 205 kg-os összetettel, amellyel minden hölgyindulót maga mögé utasított az összeredményt a kategória világrekordjához viszonyító úgynevezett Robi-pontok alapján.

Mitykó Veronika U23-as Eb-aranya után nyert a felnőtt ob-n is Forrás: Facebook

Az e listán második, debreceni Kecskés Karina 55 kilóban a 72 kilós szakításával, 92 kg-os lökésével, s így 164 kilogrammos összetettjével nem csupán az ifjúságiak, hanem a juniorok országos csúcslistáját is átírva lett felnőttbajnok. A lajstrom harmadik helyezettje a 71 kg-ban aranyérmes, 18 éves oroszlányi Szalai Lili lett, és a negyedik helyre is utánpótláskorú versenyző került, miután 59 kg-ban a felnőttbajnoki elsőségét megvédő, 20 esztendős kecskeméti Árva Cintia győzedelmeskedett.

A férfiaknál az abszolút legjobbal illő indítanunk, hiszen a békési Fekécs Szilárd  aki tavaly még csak közelítgette a három mázsát – idén többször is átlépte ezt a határt, s Tatabányán már 312 kilogrammra „lökte fel”eddigi 308 kilós országos rekordját 81 kg-ban.  Mindezt tette úgy, hogy közben a két fogásnemben 141, illetve 171 kilóval ugyancsak csúcsokat döntött, s már nagyon közel került a felnőtt rekord megjavításához is.

Gergő öccse sem akart kimaradni a listamódosítók közül, ő a 67 kg-ban növelte 221 kilóra az összetett csúcsot a serdülőknél, míg kortársa, az oroszlányi Zolnai Lénárd a 61 kilósoknál érte el az eddigi legjobb korosztályos lökéseredményt, s vehette át a felnőttbajnokot megillető aranyérmet.

Ne feledkezzünk meg két további rekorderről sem: a 16 éves Nagy Zsolt – a Fekécs fivérek békési klubtársa – az ifik 89 kilós kategóriájában 150 kg-ra módosította saját korosztályos lökéscsúcsát, s ugyanebben a fogásnemben, a plusz 109 kilós ifjúságiaknál állított fel magyar csúcsot a kisbéri Mánomics Gergő 160 kilogrammal.

„Látható volt megint, hogy

vannak tehetségeink, a cél az, hogy sikerüljön megtartanunk őket a sportágnak.

A magyar súlyemelés jövője is benne van abban, hogy a sportállamtitkárságnál a harmadik kategóriába kerültünk az új sporttámogatási-finanszírozási rendszerben. Besorolásunk az utánpótlásunknál tapasztalható fejlődés elismerése is, oda kerültünk, azon sportágak közé, amelyektől várható és valószínűsíthető, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén jól fognak szerepelni a 2024-es párizsi olimpián” – összegzett az MSSZ elnöke.

A 2022-es felnőtt ob utánpótláskorú győztesei
Nők: 

49 kg: Richter Laura (FISZEJ SE) 110 kg (szakítás 50 kg, lökés 60 kg)
55 kg: Kecskés Karina (FISZEJ SE) 163 (71, 92)
59 kg: Árva Cintia (Kecskeméti TE) 172 (74, 98)
71 kg: Szalai Lili (Oroszlányiak VSK) 187 (87, 100)
81 kg: Mitykó Veronika (Békéscsaba) 205 (95, 110)
Férfiak
55 kg: Szloboda Bence (Szegedi LSK) 170 (75, 95)
61 kg: Zolnai Lénárd (Oroszlányiak VSK) 194 (83, 111)
67 kg: Fekécs Gergő (Békési TE) 221 (95, 126)
73 kg: Fenyő Dániel (Tamási Koppány SE) 270 (121, 149)
81 kg: Fekécs Szilárd (Békési TE) 312 (141, 171)
102 kg: Lucz Levente (Oroszlányi VSEE) 290 (130, 160)

Forrás: utanpotlassport.hu